+ Film

Marhavagonok, vonatsínek és elhagyott lakások egy gyermek szemszögéből

holokauszt

A Holokauszt és emberi méltóság címmel rendezett programsorozat keretében hétfőn és kedden kiállítás nyílik az ENSZ New York-i üvegpalotájában.

A Hajnali láz, Az Eichmann show és a Saul fia, valamint Szilágyi Varga Zoltán Mementó című animációjának vetítésével emlékezik meg az áldozatokról a holokauszt nemzetközi emléknapján, január 27-én az Uránia Nemzeti Filmszínház.

A mozi közleménye szerint a szerdán vetített filmek között látható Hajnali lázban Gárdos Péter rendező saját holokauszt-túlélő szüleinek megismerkedését és szerelmét beszéli el. Miklós és Lili a bergen-belseni koncentrációs táborból kiszabadulva egy-egy svéd rehabilitációs táborba kerülnek, és egymástól több száz kilométerre, teljesen ismeretlenül kezdenek levelezni egymással.

Ugyancsak vetítik Paul Andrew Williams egyedi megközelítésű és különleges formanyelvű, két szálon futó Az Eichmann show című tavalyi alkotását, amely szokatlan módon vegyíti a megrázó archív felvételeket a feszült, játékfilmes dramaturgiával.

Az izraeli titkosszolgálat ügynökei 1960-ban Argentínában elfogták, Jeruzsálembe szállították és bíróság elé állították Adolf Eichmann egykori SS alezredest. Az amerikai televíziós producer, Milton Fruchtman (Martin Freeman) egy tiltólistára tett rendezővel, Leo Hurwitzzel (Anthony LaPaglia) közösen szervezi meg a tárgyalássorozat közvetítését, amelynek hatására világszerte nézők milliói szembesültek döbbenten az egykori haláltáborokban történtekkel.

Délután és este Nemes Jeles László filmje, a holokauszt talán utolsó tabutémájaként a Sonderkommandót középpontba állító, Oscar-esélyesek között számon tartott Saul fia kerül műsorra.

A január 27-i filmvetítések előtt az Uránia közönsége Szilágyi Varga Zoltán grafikusművész Mementó című animációs filmjét tekintheti meg, a félperces, szénrajzokra támaszkodó filmetűd az Emlékezz. Január 27. elnevezésű nemzetközi kampány keretében készült, amelyet az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata a Wannsee-i Konferencia Házával együttműködésben indított el.

Az alkotás az európaiak által könnyen felismerhető szimbólumokra épül: marhavagonokra, vonatsínekre, papírdarabokra, elhagyott lakásokra. Mindezt azonban egy gyermek szemszögéből mutatja be, egyszerre támasztva kétségeket a tragédia megértésének lehetőségével szemben, és hangsúlyozva az emlékezés szükségességét.

Január 30-án a holokauszt nemzetközi emléknapjához kapcsolódva vetítik az Urániában Gyöngyössy Imre és Kabay Barna 1983-ban készült drámáját, a Jób lázadását, amely a vidéki magyar zsidóság elhurcolásának történetét beszéli el megrendítő módon. A Zenthe Ferenc és Temessy Hédi főszereplésével készült film, amelyet 1984-ben – a Saul fiához hasonlóan – a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelöltek, 35 milliméteres kópiáról lesz látható.
    Hetvenegy éve, 1945. január 27-én szabadult fel a legnagyobb náci haláltábor, Auschwitz-Birkenau, ahol közel kétmillió ember pusztult el a második világháború alatt. 2005-ben az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) közgyűlése a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította ezt a napot, a közel hatmillió, többségében zsidósága miatt üldözött és meggyilkolt áldozat emlékét őrizve – olvasható az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top