+ művészet & politika

Mintha bezárnák az iskolákat, hogy zavartalanul működjön a KLIK

Az önmagában szimpatikusnak tűnő bürokráciacsökkentés jelszava mögött megbúvó átalakulás közelről érinti a kultúrát és a közművelődést.

A rengeteg megszűnő állami hivatal – amiről Lázár János beszélt – nem csak munkaügyi kérdés. Bár vitathatatlan, hogy a – vs.hu által közzétett – listán felsorolt intézmények között volt olyan, ahol érdemi munka (valószínűleg) nem történt, ugyanakkor jócskán akad olyan is, melynek eltűnése hosszú távú hatással bír. A hetvenhárom megszűnő intézet közül tizenhárom jogutód nélkül fejezi be működését, a másik öt tucat a minisztériumokon belül folytatja a munkát. A kihalásra ítéltek közé tartozik a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet és a Design Terminál is.
Ha a tervezet megvalósul,

jogutód nélkül szűnhet meg:

Magyar Nyelvstratégiai Intézet

Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete

BM Nemzetközi Oktatási Központ

Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság

Országos Közegészségügyi Központ

Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ

Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

Nemzeti Művelődési Intézet

Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központ

Hermann Ottó Intézet

Külügyi és Külgazdasági Intézet

Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet

a Veritas Intézet lesz a jogutód:

Nemzeti Örökség Intézete

Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

a minisztérium lesz a jogutód: bürokráciacsökkentés

Nemzeti Kommunikációs Hivatal

Igazságügyi Hivatal

Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek

Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ

Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont

Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal

Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Országos Vízügyi Főigazgatóság

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

Országos Epidemiológiai Központ

Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Türr István Képző és Kutató Intézet

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet

Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal

Oktatási Hivatal

Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ

Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet

Országos Egészségbiztosítási Pénztár

Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság

Országos Tisztifőorvosi Hivatal

Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet

Hagyományok Háza

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága

Agrárgazdasági Kutató Intézet

Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ

Haszonállat-génmegőrzési Központ

Növényi Diverzitás Központ

Földmérési és Távérzékelési Intézet

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség

Országos Meteorológiai Szolgálat

HM Védelmi Hivatal

HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal

HM Hatósági Hivatal

HM Védelemgazdasági Hivatal

HM Társadalmi Kapcsolatok Hivatala

Balassi Intézet

Nemzeti Befektetési Ügynökség

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal

Nemzeti Akkreditáló Hatóság

Közlekedésbiztonsági Szervezet

Nemzeti Közlekedési Hatóság

Magyar Földtani és Geofizikai Intézet

Magyar Bányászati és Földtani Hivatal

Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Nemzeti Sportközpontok

valamennyi tárca jogutód lesz: bürokráciacsökkentés

Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság

az MNV Zrt. lesz a jogutód:

Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ

az Állami Egészségügyi Ellátó Központ lesz a jogutód:

Országos Vérellátó Szolgálat

a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a jogutód:

Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság

2017.január 1-jétől, jogutóddal szűnne meg: bürokráciacsökkentés

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top