Az írószervezetek miniszteri választ várnak!

kortárs írók

Kollár Árpád (Fiatal Írók Szövetsége), Gács Anna(Szépírók Társasága) és Gáborják Ádám (József Attila Kör) által aláírt levél apropóját az adta, hogy az irodalmi élet befolyásos szervezeteinek vezetői a sajtóból értesültek Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. tervezett tevékenységéről. (Reggel írtunk a fiatal írók leveléről.) A kialakult helyzetben az alábbi pontok miatt szorgalmazzák a minisztérium és a kortárs szakmai szervezetek közti egyeztetés újraindítását.

– A reprezentatív irodalmi szervezetekkel, akik többek között az irodalmi tehetséggondozás munkáját is ellátják, a minisztérium részéről nem történt előzetes szakmai egyeztetés ebben a terület egészét érintő ügyben.

– Nem világos, hogy hogyan érintené ez program a könyvkiadás és a folyóiratok meglévő állami támogatását.

– Az írószervezetek működési támogatásai az utóbbi időben radikálisan csökkentek.

– A kortárs irodalom támogatása is csökkent, a honoráriumok alacsonyabbak lettek, ahogyan azt az irodalmi szervezetek több alkalommal közösen jelezték. (Javasoltuk a Márai-program folytatását, az író-olvasó találkozókat országszerte és a határokon túl lehetővé tevő MASZRE támogatások pótlását. Az utóbbi kérdésben bíztató válasz érkezett a minisztérium részéről, a probléma azonban még nem oldódott meg.)

– Az irodalmi folyóiratok többsége, melyek kulcsszerepet játszanak a fiatal tehetségek felfedezésében és az irodalmi életbe való bevezetésében, veszélybe kerülhet, amennyiben, az NKA átalakítása után felálló kuratórium nem ír ki számukra kiegészítő támogatást.

– Fontos volna a MANK és az általa kezelt irodalmi ösztöndíjak, illetve a határon túli alkotói támogatások (pl. Székely János és Gion Nándor ösztöndíjak stb.) összegének emelése, és a közpénzből fizetett ösztöndíjak arányosítása.

Úgy gondoljuk, hogy akkor érdemes beindítani egy tehetséggondozó programot, ha az nem az évek-évtizedek óta átláthatóan, szakmai mechanizmusok alapján működő hasonló intézmények kárára jön létre.

A levél teljes terjedelmében elolvasható itt és itt is.