+ Ajánló

Tényleg Durrell adaptáció készül a MU-ban!

Lesznek erdők, völgyek, láthatatlan lepkék, gúnyolódó madarak, politikusok, elveszett értékek, kihalt állatok, életben ragadt emberek és egy sokoldalú kád is.

Gerald Durrell ökológiai tündérmeséjét dolgozza fel a MU Színházban a FAQ Színház a MANNA koprodukciójában – A hahagáj bemutatója február 5-én lesz a nagyszínpadon.

Gerald Durrell magyarul 1987-ben megjelent A hahagáj című regénye a „Családom és egyéb állatfajták” közkedvelt, sorozattá terebélyesedett meséinek méltó párja. A történet szerint az Indiai-óceán egy mesebeli szigetén a nemzet épp a függetlenség küszöbén áll, egy felvilágosult császár uralma alatt. Az angolok azonban, egykori gyarmatbirodalmuk területén egy katonai tengerészeti támaszpontot terveznek építeni, amihez ki kellene pusztítani a növény- és állatvilág jelentős részét.

Szerencsések vagyunk itt, hogy módunkban áll döntenünk a fontos dolgokról. A legtöbb helyen a hatalom ehhez túlságosan megosztott. A demokrácia nagyon jó dolog, de az áldásos diktatúra néha többet ér.

A rendező, Árvai Péter szerint észrevétlenül lehetünk részesei majd az előadásban egy kedélyes, jókedvű, derűs, tréfás, tréfálkozó, egészséges, jó hangulatú, mosolygós összeesküvésnek. Lesznek benne erdők, völgyek, láthatatlan lepkék, gúnyolódó madarak, politikusok, elveszett értékek, kihalt állatok, életben ragadt emberek és egy sokoldalú kád is. Az előadásban a FAQ társulatának tagjai és több vendég, Baradlay Viktor, Boros Ádám, Horváth Fruzsina, Orbán Borbála, Rábavölgyi Tamás, Tóvaj Ágnes szerepelnek majd.

A főleg egyetemistákból alakult FAQ Színházi Társulat 2009-ben alakult, Tárnoki Márk vezetésével, hogy új formavilág és saját színházi nyelv kialakításával magas színvonalú közösségi színházat, előadásokat hozzanak létre. A Győrben szerveződött társulat első előadása az I. Erzsébet volt, amelyre a MU Színház felfigyelt, s következő előadásuk, a Dominó már Budapesten készült el, a MU felkérésére. Azóta minden évben készül egy nagyszínpadi előadásuk a budapesti helyszínen. Az előző évadban a saját szövegekből íródott A mulandó című abszurdot állították színpadra, ami azóta is nagy sikerrel fut a MU Színházban. A társulat a koncentrált műhelymunka, a közösségi, független, szabad alkotás irányelvei alapján dolgozik. Egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek koprodukciós munkákra, amelyek elsősorban a színházi nevelés területén nyújtanak a társulatnak új lehetőségeket, tanulási folyamatokat. 2014 óta a MANNA segíti a társulatot munkájában: a Gáspár Anna vezetésével működő szervezet évek óta segíti független és fiatal alkotók bemutatkozását, projektjeinek megvalósítását. Ezen felül a megfelelő működési hátteret is biztosítja a FAQ számára.

A FAQ Színház bemutatója, A hahagáj február 5-én és 6-án 19 órától látható a MU Színházban. További információk az előadásról és jegyinformáció ide kattintva érhető el.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top