Az igekötők helyesírási szabályai egy pofonban

Írta: Ocztos István

A bebaszok neked egy akkorát és az akkorát baszok be neked között kevés a különbség, még akkor sem, ha az igekötőt hol egybe, hol pedig külön írjuk az igétől, attól függően, hol helyezkedik el.

Főleg nem különösebben érzékeny erre a kis nyelvtani, helyesírási szabályra a beszélt nyelv. Ott ugyanis többnyire helyesen hangzik el a fentebb említett ígéret. Még kevésbé hangsúlyos, ha el sem hangzik, hanem egyszerűen megtörténik.

Erre, nehéz szavakat találni, s leírni sincs sok lehetőség, legalábbis közvetlenül az ütés után.

A sajtóból, de leginkább a kommentekből értesülök arról a tényről, hogy az értelmiség jobban ismeri a magyar helyesírás szabályait, mint egyes kommentelők, akik többnyire igen egyszerűen fejezik ki magukat, nyilvánulnak meg, megjegyzéseik indoklást nem különösebben tartalmaznak, leginkább tényeket rögzítenek.

Igen. A buták.

Az emberek szellemi képességei nem egyformák. Ez elég hamar kiderül, például már az általános iskola alsó tagozatában, de már az oviban is fellelhetők a gyerekek közötti képességek különbözőségei. Az egyik jól beszél, irányít, a másik csendesen rajzolgat, a harmadik szépen szaval.

Később az is kiderül, hogy nem feltétlenül a legjobb tanuló éri el a legjobb eredményeket az élet nevezetű iskolában, sőt olyan hangokat is hallani, hogy azok a jó fejek, akik mindig hármas tanulók voltak a gimiben.

Miről szól ez?

Kétségtelen, hogy az életben való eligazodáshoz nem feltétlenül elég egy kiváló matematikai teljesítmény. Jó esetben, a jól teljesítő ezzel nem feltétlenül szembesül, hiszen a társadalom érzékenyen reagál rá és azonnal egy kutató intézetben kap egy, a képességeinek megfelelő jó állást.

De mi van a villamoson?

Ott nem sokban különbözik tudósunk a többi embertől, akikről szintén fogalmunk sincs mifélék, mit dolgoznak, milyen képességekkel rendelkeznek. Néhány információ azért a rendelkezésünkre áll, az öltözködésük, viselkedésük, tekintetük. Ezek az információk sem kevesek, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy a professzori állás nem sokat segít a kényelmes villamosozás tekintetében.

Ezért akik megtehetik, nem is a tömegközlekedést választják. Némelyek testőröket is alkalmaznak.

De ne tágítsuk ennyire szélesre az igekötők helyesírásával foglalkozó kis jegyzetet.

Vajon mit akar bizonyítani az az értelmiségi, aki nyilvános, ingyenes és megvető helyesírási órákat ad a facebookon és egyéb fórumokon? Miért tartja fontosnak jelezni különbségét?

Miért butáz le olyan embereket, csoportokat, akik igen aktívan hallatják hangjukat, esetleg az utcára mennek tüntetni?

Talán fél?

Segíti-e a megértést az, ha az értelmiség lenézően nyilatkozik az általa nem annyira értelmesnek tartott egyénekről, csoportokról, s ezt rendszeresen szóvá is teszi, mondjuk a csőcselék, birka kifejezéseket is beiktatva mondanivalójába?

Ettől jobb lesz valakinek?

Ez a hozzáállás leginkább azt segíti elő, hogy a magukat értelmesnek nevezők és a kevésbé értelmesek, de jelentős számban jelenlévők közötti szakadékot mélyíti, egyre kevesebb esélyt adva annak a lehetőségnek, hogy a kevésbé értelmes, tájékozott, hivatali ügyekben járatlanabb embertársaink bátran, de legalábbis nem szorongva fordulnának kérdésekkel, tanácsért az úgynevezett írástudókhoz.

Nem értelmes és érdemes olyan tevékenységet végzőket megvetni, amely tevékenységek elvégzését egyetlen értelmiségi sem vállalná szívesen. Ugyanis egy jól működő közösségben, rendszerben, melyben az aktív résztvevők elsősorban emberek, mindezek elvégzésére szükség van ahhoz, hogy a rendszer működőképes legyen. Nem érdemes megvetni a kirekesztetteket, vagy azokat, akik kirekesztettnek érzik magukat. Amennyiben akár értelmiségiek, akár mások, erősen hallatják hangjukat, elégedetlenségüket fejezve ki ezzel, arra mindenképp érdemes odafigyelni, akkor is, ha nem tetszik, a legkevésbé sem szerencsés lebecsülni őket, mert elképzelhető, hogy a végén pofon lesz belőle, igekötők alkalmazása nélkül, úgy egyszerűen, érezhetően kifejezve, spontán.

Budapest, 2016. január 19.