+ Film

950 millió forintból készül a Budapest noir, melyben Kulka János is szerepet kapott

Budapest noir

Kolovratnik Krisztián és Tenki Réka alakítja a Kondor Vilmos nagysikerű regénye nyomán, Gárdos Éva rendezésében készülő Budapest noir főszerepeit. A filmet a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a Pioneer Pictures produkciójában forgatják februártól – jelentették be szerdai budapesti sajtótájékoztatójukon az alkotók.

Kolovratnik Krisztián és Tenki Réka alakítja a Kondor Vilmos nagysikerű regénye nyomán, Gárdos Éva rendezésében készülő Budapest noir főszerepeit. A filmet a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a Pioneer Pictures produkciójában forgatják februártól – jelentették be szerdai budapesti sajtótájékoztatójukon az alkotók.

Az 1930-as évek Budapestjén játszódó krimi további kulcsszerepeit Kulka János, Kováts Adél, Dobó Kata, Anger Zsolt és Szabó Simon játssza, az operatőr Ragályi Elemér, a látványtervező Pater Sparrow, a kosztümökért Flesch Andrea felel. Az alkotás producere Kemény Ildikó, a Pioneer Pictures vezetője.

Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója elmondta, különösen örül ennek a filmnek, mivel száz százalékban magyar forrásból, magyar történetből születik és a helyszíne Budapest. A produkció az előkészítésére elnyert összeggel együtt 950 millió forint támogatást kapott a Filmalaptól. A vezérigazgató korábban készült magyar „egzisztencialista film noirként” Tarr Béla A londoni férfi című alkotását emelte ki. Mint hozzáfűzte: ez a műfaj nehezen leírható, különös hangulat jellemzi.

Gárdos Éva arról beszélt, hogy régóta érdekli a film noir műfaja. Amikor Kondor Vilmos könyve a kezébe került, egy nap alatt elolvasta, és filmet akart forgatni belőle. Az 1936-ban játszódó történet főhőse Gordon Zsigmond bűnügyi zsurnaliszta, aki egy titokzatos gyilkosság szálait göngyölíti fel.  A rendező elmondta: a film előkészítése során találkozott az álnéven író, és kilétét továbbra is titokban tartó Kondor Vilmossal, és Szekér András forgatókönyvíróval együtt többször is konzultáltak vele.

Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy egy ilyen lelkes és szuper csapatban kaptam helyet. Fantasztikus a forgatókönyv.

– mondta a Gordont alakító Kolovratnik Krisztián. A színész szerint Gordon „titokzatos pasi”, aki keveset beszél, és elrejti az érzelmeit. Tenki Réka, aki Gordon barátnőjét, Eckhardt Krisztinát játssza, úgy vélekedett, hogy a fotóriporter szabad és független nő. Izgalmas lesz a Gordonnal való kapcsolatát bemutatni – fogalmazott.

A korabeli Budapest leggazdagabb, legbefolyásosabb embere volt elképesztő kapcsolatokkal, egészen magas rangú politikusok és üzletemberek tartoztak a baráti körébe.

– festette le az általa alakított vitéz Szőllősy Andrást Kulka János, hozzáfűzve, hogy az ő története is titkokkal terhelt. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a forgatás február 8-án indul és 45 napig tart. Különböző budapesti helyszíneken, valamint a Mafilm Róna utcai filmstúdiójában készülnek majd a felvételek.

Ragályi Elemér operatőr azt mondta, hogy igyekszik elkerülni a műfaj kliséit, és mindent elkövet, hogy a nagyon jó könyvből nagyon jó film készüljön. Hangsúlyozta, hogy milyen fontos szerephez jut Pater Sparrow látványtervező munkája, mivel nem lesz egyszerű a harmincas évek fővárosát hűen a filmvászonra varázsolni.
A Pioneer Pictures első magyar játékfilmes produkciójaként készül el a Budapest noir. Kemény Ildikó, a cég vezetője és a film producere  elmondta: most érett be a helyzet és a finanszírozási háttér ahhoz, hogy készen álljon egy igazi magyar filmre.

Nem véletlen, hogy a Budapest noir az első, amire rábólintottam. Ismertem Kondor Vilmos könyveit, remélem, hogy később nekem is alkalmam lesz találkozni a szerzővel.

A producer kifejtette: bár a költségvetés szoros – nem hasonlítható korábbi külföldi produkcióinak pénzügyi hátteréhez -, élvezi ezt a kihívást, magával ragadta „Gárdos Éva lelkesedése és a filmen dolgozó csapat nagyszerű mentalitása”.
A Budapest noir az év végére készül el, az alkotók szeretnék, ha előbb nemzetközi filmfesztiválokon mutatkozna be, és azt követően kerülne a mozikba.

 

A nyitókép forrása: Kende Tamás / Pioneer Pictures

Korábban írtuk:

Vászonra viszik a 20. század egyik legbrutálisabb budapesti bűntettét

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top