+ Életmód

Tíz éven át ütötte-verte az apja a válogatott jégkorongozót

Patrick O'Sullivan

(…) 10 éves koromra a helyzet rosszabbra fordult. Cigarettacsikkeket nyomott el rajtam. Fojtogatott. Teli kólásdobozokat vágott a fejemhez. Minden alkalommal, amikor jégre léptem, tudtam, a játékom fogja meghatározni, hogy mennyire lesz rossz nekem otthon. Ütöttem egy mesterhármast, ami után az autóban azt mondta, hogy úgy játszottam, mint egy buzeráns.

– Ököllel ütött. Nem úgy vert el, mint egy kisgyereket, hanem ahogy egy kocsmai bunyóban egy másik felnőtt embert szoktak. Valahányszor azt a kifejezést halljuk, hogy gyermekbántalmazás, a legtöbb ember el sem tudja képzelni, mit jelent ez a fogalom valójában – olvasható a jégkorongblog.hu oldalon az NHL-ben szereplő amerikai jégkorongozó, Patrick O’Sullivan írása, amelyben elmeséli, hogyan bántalmazta súlyosan az apja több mint tíz éven át. Története tényleg sokkoló, de mindenki számára tanulságos lehet.

Apám rendszeresen kiverte belőlem a szart is. Ezt nem azért mondom, hogy sokkoljam az olvasót, vagy hogy felkeltsem a figyelmét. Azért mondom, mert egyszerűen így történt. Ököllel ütött. Nem úgy vert el, mint egy kisgyereket, hanem ahogy egy kocsmai bunyóban egy másik felnőtt embert szoktak. (…) Attól a pillanattól, hogy öt évesen megkaptam az első korcsolyámat, azzal kellett élnem, hogy minden nap megvernek. Nagyon. Edzés után jött a verés, függetlenül attól, hogy hány gólt szereztem. Az apám 188 centi magas volt, és 113 kiló. Többnyire akkor kezdett verni, amikor beszálltunk az autóba, de néha már a parkolóban is

– írja a harminc éves játékos.

(…) 10 éves koromra a helyzet rosszabbra fordult. Cigarettacsikkeket nyomott el rajtam. Fojtogatott. Teli kólásdobozokat vágott a fejemhez. Minden alkalommal, amikor jégre léptem, tudtam, a játékom fogja meghatározni, hogy mennyire lesz rossz nekem otthon. Ütöttem egy mesterhármast, ami után az autóban azt mondta, hogy úgy játszottam, mint egy buzeráns. Ez volt a kedvenc szava, ami sokat elárul. (…) Bármilyen furcsán hangozzék, megtanultam elviselni a fizikai bántalmazást. Jó nap volt, amikor csak simán megvert. Erre fel tudtam készülni. Az volt a legrosszabb, amikor kiszámíthatatlan dolgok történtek. Néha felébresztett az éjszaka közepén, és minden ok nélkül elkezdett püfölni. Amikor alszol, elmerülsz a saját világodban. Nem tudsz felkészülni. Nem tudsz elmenekülni az elől, ami érkezik. Néha pizsamában zárt ki a házból tél közepén, mondván, meg kell keményednem.

A teljes írás ide kattintva olvasható.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top