+ Irodalom

Jövő héten Hollandiában is bemutatják Dragomán György regényét

dragomán györgy

Januárban az osztrák közszolgálati rádió és televízió (ORF) könyvkritikusainak listáján az első helyre került Dragomán György Máglya című, itthon tavaly nagy sikert aratott regénye, melyet korábban a német és a román kritikusok is egyöntetűen nagy elismeréssel fogadtak. A könyvet a jövő héten mutatják be Hollandiában.

Januárban az osztrák közszolgálati rádió és televízió (ORF) könyvkritikusainak listáján az első helyre került Dragomán György Máglya című, itthon tavaly nagy sikert aratott regénye, melyet korábban a német és a román kritikusok is egyöntetűen nagy elismeréssel fogadtak. A könyvet a jövő héten mutatják be Hollandiában.

A szerző harmadik regényét egyelőre 14 nyelvre fordítják le, az eddigi német és román fordításon kívül legutóbb szerdán a holland változat jelent meg. Dragomán György éppen Hágába készül, hogy részt vegyen a Máglya jövő heti bemutatóján. Előző regénye, A fehér király nagy könyvsiker volt Hollandiában.

A Máglya nyolc évvel A fehér király után látott napvilágot. A regény, amely a 13 éves Emma hangján szólal meg, egy diktatúra összeomlása után játszódik. A Marosvásárhelyről származó író műveiben fontos szerepet kap a hatalom, ezen belül a totalitárius hatalom természetének ábrázolása, a német kritikák szinte mindegyike kiemelte, hogy a Máglya a Ceaucescu-rezsim bukásának allegóriája.

Könyve fogadtatásával kapcsolatban Dragomán György elmondta, hogy Romániában is élénken foglalkozott vele a sajtó. Számos lapban jelentek meg elismerő kritikák, és egy könyvekkel foglalkozó folyóirat a tavalyi év hat legjobb műve közé sorolta. Az osztrák közszolgálati rádió és televízió, az ORF könyves kritikai sikerlistáján a Máglya már decemberben is megszerezte a második helyet, de januárban az első helyen végzett. Az ORF nem kifejezetten bestsellerlistát készít, kritikusokat kérnek fel az olvasott művek pontozására, ez alapján alakul ki havonta a sorrend.

Egy másik jelentős fórum, a német Südwestrundfunk rádió listáján decemberben szerepelt az első helyen a Máglya. Ugyancsak decemberben lett a regény a Radio Einznél a negyedik. Ez a rádió a könyvesboltoktól kapott információk alapján áll össze toplistáját.

A Máglya német kiadását a Suhrkamp kiadó gondozta, a fordítást Lacy Kornitzer készítette. A németül is kitűnően beszélő író szerint nagyon jól sikerült a szöveg átültetése. Úgy vélte ebben nagy szerepe volt a kiadó kelet-európai irodalommal foglalkozó lektorának, Katharina Raabénak is. „Nyolc nyelven beszél, magyarul ugyan nem, de bámulatos érzékenységgel tudja ellenőrizni a fordításokat” – mesélte róla Dragomán.

A Máglya német fordításban (Der Scheiterhaufen) az októberi frankfurti könyvvásáron mutatkozott be. Azóta számos kritika jelent meg róla. A regényt részletesen elemző, dicsérő hangú írások mindegyike a magyar irodalmat is méltatta.

Sok rádiókritika is elhangzott mind Németországban, mind Ausztriában, és tévéműsorokban is szóltak a regényről.  Daniel Kehlmann a Der Spiegelben napjaink vezető irodalmi nagyhatalmaként említve Magyarországot, Konrád György, Kertész Imre, Esterházy Péter, Nádas Péter és Krasznahorkai László mellé sorolta Dragománt. A Die Zeit úgy fogalmazott: „a gazdag kelet-európai kortárs irodalom egyik legnagyobb tehetsége… Prózája a leírás olyan mestereihez hasonlítható, mint William Faulkner vagy Claude Simon.” A Die Weltben Paul Jandl azt írta:

Könyvei csökönyös, makacs regények, ráadásul elviselhetetlenül pontosak és mégis meg van bennük a nagy írókra jellemző empátiás érzékenység. Gondoljunk Agota Kristofra és Herta Müllerre.

A Neue Zürcher Zeitungban Andreas Breitenstein cikkében „a kortárs magyar irodalom rendkívüli tehetségének nevezte”. A Frankfurter Allgemeine Zeitungban publikáló Wolfgang Schneider pedig „a nyugat-európai irodalom első ligájában” helyezte el.

Azt kell mondjam, ennél jobb kritikai fogadtatást nem kaphattam volna.

– mondta Dragomán György megemlítve, hogy ennek már csak azért is nagyon örül, mivel olyan sok idő telt el A fehér király és a Máglya megjelenése között, hogy előzetesen nem lehetett felmérni, milyen visszhangja lesz az új regénynek.

 

Fotó: Káldy Sára

Korábban írtuk:

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top