+ Zene

A világranglista 13. helyén a Buda Folk Band – videó

buda folk band

A Buda Folk Band tagjai gyerekkoruk óta foglalkoznak a magyar nyelvterület zenei hagyományával. Ebben nincs semmi meglepő, hiszen a szülők között találjuk például a korai Muzsikás meghatározó tagjait is.

Az októberi WOMEX-en mutatta be szám szerint harmadik önálló lemezének anyagát a Buda Folk Band, akik az elmúlt években már toplistás helyezésükkel és fesztiválmeghívásaikkal beírták magukat a nemzetközi világzenei elitbe. A Fonó gondozásában megjelent Saját gyüjtés c. új lemez igen erős nemzetközi mezőnyben felkerül a világ legrangosabb világzenei toplistájának, a World Music Chartsnak (WMCE) legjobb albumai közé, szám szerint a 13. helyen! A rangos listát 24 ország 50 világzenei rádiós szakemberének szavazatai alapján állítják össze és teszik közzé minden hónap 1-jén. Ebben a hónapban más magyar album nem került fel a listára. A zenekar legközelebb febr. 6-án lép fel a Kerekes Banddel együtt az Akváriumban, majd febr. 12-én a Zeneakadémián adnak önálló koncertet.

A Buda Folk Band tagjai gyerekkoruk óta foglalkoznak a magyar nyelvterület zenei hagyományával. Ebben nincs semmi meglepő, hiszen a szülők között találjuk például a korai Muzsikás meghatározó tagjait is. Ha úgy tetszik, egy revival zenészdinasztia születésének lehetünk tanúi, talán az egykori hagyományozódás gyakorlatának 21. századi parafrázisaként. Számukra természetes az autentikus népzene jelenléte a városi kultúrában. Olyannyira, hogy más zenei műfajok hatása alól sem vonják ki magukat. E hatások a Kárpát-medencében megtalálható népi hangszerek sajátos hangszerelésével kiegészülve adják a zenekar egyéni hangját – írja róluk a Zeneakadémia.

A népzene természete magában hordozza az állandó változást és az egyéni önkifejezést. Mi, magyarok az első hangrögzítő eszközök megjelenésétől kezdve élen járunk saját népzenei hagyományunk gyűjtésében. Ahhoz, hogy jobban tudjunk tájékozódni benne, elengedhetetlen a még élő paraszti közösségek megismerése. Amikor az eredeti, falun játszott népzene hangfelvételek, gyűjtések formájában városi környezetbe kerül, megteremti saját maga fennmaradását, és új zenei gondolatokat ébreszt.  Ezen a lemezen is ilyen dalokat, a paraszti kultúra emlékeiből a magunk stílusában értelmezett saját gyűjtésünket szeretnénk megosztani.

(idézet a lemezborítóról)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top