Folytatódik a Virtuózok

A közmédia komolyzenei tehetségkutatója, a Virtuózok finál

Tavasszal a Duna televíziós csatornán folytatódik a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató, péntek este pedig óriási sikert aratott a Zeneakadémián hagyományteremtő jelleggel megrendezett újévi Virtuózok gálahangverseny.

A pénteki gálán fellépett Gyöngyösi Ivett, Szauer Bianka, Demeniv Mihály, Lugosi Dániel Ali, valamint Miklósa Erika és Molnár Levente is. A nagy sikerre és az óriási érdeklődésre való tekintettel az ünnepi eseményen bejelentették, hogy 2016-ban ismét megrendezik a Virtuózok műsorsorozatot, ez alkalommal a Dunán.

Magyarország első komolyzenei tehetségkutató műsora 2014-ben debütált a közmédiában. Három korosztályban született győztes: Boros Misi a legfiatalabb, Lugosi Dániel Ali a középső korosztály, Gyöngyösi Ivett pedig a legnagyobbak között nyerte meg a versenyt. Misi és Ivett zongora-, Ali pedig klarinétjátékával nyűgözte le a zsűrit és a nézőket. A műsor különdíjasa Demeniv Mihály lett, aki harmonikáján szólaltatta meg a zeneműveket.

A közszolgálati médiaszolgáltatás küldetéséből adódóan, ahogy eddig, úgy a jövőben is  kizárólag a klasszikus zenei képzettség és tehetség számít a versenyben. A Virtuózok szakmai csapata most is azoknak a fiataloknak a jelentkezését várja, akik kiválóan játszanak a klasszikus zenei hangszerek egyikén, vagy klasszikus énekben nyújtanak kiemelkedő teljesítményt.

A tehetségkutatás mellett a műsor továbbra is azt tartja alapvető céljának, hogy minél szélesebb körben megismertesse és megszerettesse a klasszikus zenét a nézőkkel. Vagyis a közmédia elkötelezett a társadalmi és kulturális értelemben átfogó médiaszolgáltatás, valamint az általa közvetített értékek gondozása mellett. Megjelent egy könyv is, amelyben interjúk olvashatók a Virtuózok ifjú tehetségeivel, szüleikkel, tanáraikkal, valamint a műsor zsűritagjaival és munkatársaival, a CD-mellékleten pedig a döntő teljes anyaga hallható.