2015 életem egyik legfontosabb éve volt: dinamikus ellentmondások éve, jeges mocsár pálmaligetekkel. A Kitömött barbárral sikerült valami olyasmibe beletalálni, ami nagyon sok magyar értelmiségit foglalkoztat: talán abba, hogy milyen világ is az, amelyben itt Kelet-közép Európában élnünk adatott. Vagy valami másba, nem tudom. Talán nem is nekem kell tudni. A könyv sikere fölött érzett öröm azonban nem tudta ellensúlyozni az ország katasztrófája fölött érzett rosszkedvet. Nem így kellett volna megtudni a válaszokat a régóta égető kérdésekre. Például arra, meddig terjedhet az emberekben a rossz, és hogy mekkora hatalma van felettünk a gonosznak. És például arra, hogy milyen kiirthatatlanul élnek tovább a társadalom mélyén az atavisztikus, skizoid struktúrák, gyilkos mintázatok. Hogy mi történik akkor, ha generációk nem tanulják meg, miért létfontosságú az emberség, a demokrácia és a szabadság. Hogy milyen az, amikor az emberek önként hajtják a fejüket a járomba. Kénytelen voltam megtudni minden szennyes és mocskos titkot, amit ez az ország rejtegetett, és csak nagyon kevés örömteli kollektív pillanat adódott – de az legalább adódott. Főleg az a néhány hét, amikor sikerült összefogni, és segíteni a rászorultakon, akiket a felheccelt csőcselék fenyegetett. Rá kellett jönnöm, hogy javíthatatlanul „értelmiségi” és „művész” vagyok. Azt éreztem, hogy a diktatúrában nem is az a legborzasztóbb, hogy az embert (engem) személy szerint milyen sérelmek érnek, hanem a kétségbeesés a döbbenetes és megátalkodott ostobaság miatt, amely eluralja embertársaimat. A legrosszabb érzés a kétségbeesett értetlenség a fölött, miért választja a többség a szolgaságot és a megaláztatást. Az értetlenség a fölött, miért élvezik az emberek, ha gonoszak lehetnek másokkal. Mért élvezet számukra, ha másokat szenvedni látnak. Mért jobb a dölyf, mint a jószándék, mért jobb a gyűlölet, mint a szeretet, mért jobb az előítélet, mint a megismerés.
Ez az év tanított meg arra, hogy a hazugságnak milyen irtózatos ereje van, és ez az év tanított meg arra is, hogy az igazságot nem elég kimondani, hanem tettekre kell váltani. Meg arra is, hogy sokkal pontosabban és körültekintőbben, árnyaltabban és élesebben is kell kimondani. Meg arra is megtanított ez az év, hogy milyen ellenségeket szerezni és szembe menni velük. Csatározni élvezetes dolog, az embert fegyverkezésre kényszeríti, be is szereztem érvelésből, iróniából, szarkazmusból, akasztófahumorból és gúnyból néhány jól kovácsolt, könnyen forgatható készletet. Élvezettel fogom használni őket a 2016-os esztendőben.
