Ady Endre (Érmindszent, 1877. november 22.–Budapest, Terézváros, 1919.január 27.) nem csak szépíróként alkotott maradandót. A magyar sajtó történetébe is örökre beírta a nevét. Páratlan éleslátása több mint egy évszázad távlatából még lenyűgözőbb, mint a maga korában lehetett. Amellett, hogy publicistaként naprakészen, tényszerűen dokumentálta az eseményeket, a legapróbb részletektől kezdve az általánosan levonható tanulságokig mindent észrevett. Száz évre előre.
Nincs olyan mai társadalmi, közéleti jelenség, amelyről ne találnánk leírást, elemzést Ady tollából.
SZEGÉNYEK KARÁCSONYA
Karácsony. A legendák szent ünnepe, amely a legszebb, a legdicsőbb valamennyi közt. Karácsony… e szónál millió szív dobban össze, s millió ajkról hangzik fel a hála, a zsolozsma a nagy mindenség Urához, aki beváltá az ígéretet, s Megváltót adott a bűnös emberiségnek. Ünnepet ül az egész keresztyén világ. Ünnepel a szegény és gazdag egyaránt. Igen, a szegény ember… Valamikor, régen mennyire más volt e kép. Odakünn a fagyos, hideg szél süvölt, kísértetiesen rázva a szegény hajlékok rozzant ablakfáit. A vastag hólepel mint fehér szemfedő messze úgy terül el beborítva mindent fagyos leplével. Mindent, ameddig a szem lát. Mintha minden élet megszűnt volna, oly némaság mindenütt. Csak a szél süvölt könyörtelen, irgalmatlanul.
…Szegényes, kicsi szoba. Az ablakok papírral vannak beragasztva, a kis pléhkályhában régen kiégett az utolsó hasáb fa. A családfő az asztalnál ül, könyökére támasztva a fejét… Gondolkozik. Vajon mire gondol – a béke ünnepén? – Mit eszünk holnap! – tör ki a sóhajtás kebléből. … Holnap… s azután! Íme az egyik karácsony. Ez most a jelen…
Mintha megváltozott volna a természet rendje, napfényes idő, tavaszi lég, s csak az éneklő madárnak danája hiányzik, hogy valóban elhitesse velünk a tavaszt. Ünnepel az egész világ – a szegény ember is. És a szegény ember öröme, békéje kétszeres. A télnek, fagynak nyoma sincs, és a hideg, a kegyetlen hideg nem emésztette fel még utolsó filléreit. Még egy kis karácsonyfára is telik, s az apróság ujjong, örült a kriszkindlinek, amely gondoskodik a szegény gyerekekről is.
Karácsony van… A szegények karácsonya!…
Nagyváradi Napló 1901. december 25.
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Karácsonyi vers
Közeleg már a karácsony
Nincsen hozzá kalácsom,
Nincs egy darab kenyerem,
Nem tudom, mit eszem,
Hol hajtom le a fejem
Rendőr jön, számon kéri,
Hogyan merek, én így élni?
Tudja, meguntam a palotát,
Azt másnak, adtam át!
(Láttál nagyobb marhát?)
Itt kempingezek a parkban,
Eszement, jó dolgomban?
Mégis, maga mit képzel,
„hatalmas” észével?
Mert neki van állása,
Neki ez a jó munkája
Elüldözzön hamarjába!
Üldözze a szabadot,
Kinek nem szabad ott,
Parkban, padon aludni,
Mint urainknak hazudni!
Ez mennyire jó világ,
Polgári mennyország!
2011 dec.