+ Tánc

Nem táncos lábú diákok után is igényelt támogatást a tánciskola

André Kertész

A tánciskola vezetői csaknem háromszáz tanuló után igényeltek jogosulatlanul normatív támogatást a fiatalok adatainak meghamisításával.

Visszaéltek az állami támogatás lehetőségével egy tánciskola vezetői Miskolcon, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói ezer embert hallgattak ki az ügyben – tájékoztatta a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn.

Kovács Dorina közölte: a tánciskola vezetői csaknem háromszáz tanuló után igényeltek jogosulatlanul normatív támogatást a fiatalok adatainak meghamisításával. A naplóban olyan diákok is szerepeltek, akik egyáltalán nem jártak a tánciskolába, vagy esetleg csak egy órán vettek részt.

A történtek tisztázására a pénzügyi nyomozók csaknem ezer diákot, illetve szülőt kihallgattak, és igazságügyi adószakértőt is kirendeltek az ügyben.

A megalapozott gyanú szerint a tánciskola mintegy ötmillió forint támogatáshoz jutott jogosulatlanul. Egykori vezetőit, egy férfit és egy nőt költségvetési csalás miatt kihallgatták, és vádemelési javaslatot tettek ellenük az illetékes ügyészségnél.

(Képünk illusztráció: Szabadban táncoló férfi (Jenő öcsém), 1919. június © André Kertész Emlékmúzeum, Szigetbecse)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top