+ Építészet

Különösen fontos lett az angoloknak Arábiai Lawrence vidéki háza

Arábiai Lawrence

Lawrence titokzatos alakja körül máig dúlnak a viták: az arab ügy harcosának és gátlástalan brit ügynöknek, hősnek és árulónak egyaránt tartották.

Magasabb műemléki besorolást kap Thomas Edward Lawrence, közismert nevén Arábiai Lawrence egykori vidéki háza a legendás író és diplomata örökségének megóvására irányuló törekvések jegyében.

A délnyugat-angliai Dorsetben álló Clouds Hill az 1935-ben bekövetkezett halála előtti időszakban szolgált otthonul Lawrence számára.

A brit kulturális, média- és sportügyi minisztérium úgy döntött a héten, hogy magasabb műemlékvédelmi kategóriába helyezi a házat, amely most már a különösen fontos épületek (Grade II) közé tartozik.

Lawrence annak idején a maga szükségleteinek és igényeinek megfelelően állította helyre az épületet, amelyben nincs villanyvilágítás.

Halála óta a házat az angliai, walesi és északír örökségvédelmi szervezet, a National Trust gondozza, amely semmit sem változtatott meg az épületben – írta a BBC News.

Ez a varázslatos ház különleges helyet foglalt el T. E. Lawrence szívében, és bepillantást nyújt számunkra a 20. század egyik legjelentősebb írójának és legbefolyásosabb diplomatájának hétköznapjaiba – mondta Tracey Crouch örökségügyi miniszter –  mostani döntés az épületet és Lawrence lenyűgöző örökségét is megőrzi a jövő számára.

Lawrence titokzatos alakja körül máig dúlnak a viták: az arab ügy harcosának és gátlástalan brit ügynöknek, hősnek és árulónak egyaránt tartották. Az első világháború kitörése után ő lett a török uralom ellen fellázadó Fejszál al-Huszein sejk brit összekötője az arábiai sivatagban. Életéről David Lean rendezett filmet Peter O’Toole főszereplésével. Az alkotás hét Oscar-díjat nyert.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top