+ Film

Mundruczó Kornél zöld utat kapott Európától

Mundruczó Kornél Felesleges ember című filmjének középpontjában az ember csodához való viszonya fog állni, a forgatás jövőre kezdődik.

Mundruczó Kornél Felesleges ember címmel készülő új filmjének gyártását 470 ezer euróval (148,6 millió forint), a Katapult Film részvételével készülő Kikötő című szlovák-cseh-magyar filmet 150 ezer euróval támogatja az Európa Tanács koprodukciós filmalapja.  

Az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages december 7. és 11. között 24 európai koprodukció, köztük két magyar vonatkozású filmterv támogatásáról döntött. Az Eurimages-ban Bereczki Csaba, a Filmalap nemzetközi osztályának igazgatója képviseli Magyarországot, a decemberi ülésen a magyar szakembert újabb két évre beválasztották a 36 tagországot számláló európai szervezet vezetőségébe.

Mundruczó Kornél magyar-német koprodukcióban készülő filmjének előkészítése májusban kezdődött, a Filmalap 60 millió forinttal támogatja a gyártás előkészítését. A Proton Cinema produkciójában készülő mozgókép forgatása a tervek szerint már tavasszal megkezdődik. A Felesleges ember című film középpontjában az ember csodához való viszonya lesz egy olyan világban, amelyben már nem tudni, hogy miben lehet hinni.

Az Angelusz Iván vezette Katapult Film részvételével készül Iveta Grófova első mozifilmje Kikötő címmel, amelyet az Eurimages 150 ezer eurós gyártási támogatásában részesít. A szlovák-cseh-magyar koprodukcióban készülő film Monika Kompaníková azonos című népszerű ifjúsági regényének feldolgozása lesz. A Kikötőben Schneider Zoltán és Gubík Ági is szerepelni fog, a forgatás januárban kezdődik.

Mundruczó legutóbbi filmje a Fehér Isten volt:

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top