+ Képzőművészet

Kiderült, kik állíthatnak ki jövőre Szentendre utcáin

Az előzetes várakozásokat felülmúlóan sok-sok pályázó, rengeteg kitűnő pályamű – így indult a hagyományteremtő céllal nemrég meghirdetett szentendrei public art pályázat.

Az előzetes várakozásokat felülmúlóan sok-sok pályázó, rengeteg kitűnő pályamű – így indult a hagyományteremtő céllal nemrég meghirdetett szentendrei public art pályázat. Immár az is kiderült, kik a legjobbnak értékelt munkák alkotói: a zsűri az erdélyi származású mester, az 1942-ben született Diénes Attila, valamint a két ifjú magyar képzőművész, Budha Tamás és Tábori András által működtetett Gruppo Tökmag egy-egy projektjének szavazott bizalmat.

A Ferenczy Múzeum által meghirdetett, köztéri műalkotások létrehozását célzó pályázat bírálóbizottsága (Bukta Imre képzőművész, ef Zámbó István képzőművész, Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeum igazgatója, Szabó Noémi művészettörténész, Wehner Tibor művészettörténész) döntött a nyertes pályaművekről, melyek 2016-ban, két időszakban (május 5-től július 10-ig, valamint július 21-től október 30-ig) lesznek láthatóak Szentendrén, a főposta előtti téren.

A pályázati kiírásban szerepelt, hogy az újonnan megvalósuló alkotások illeszkedjenek a kijelölt helyszín környezetéhez. A 37 érvényes pályamű közül több esetében ezt nem látta biztosítottnak a szakmai zsűri, ugyanakkor javasolta, hogy két kiemelkedő színvonalú, de a helyszínhez kevéssé illeszkedő alkotást, Hegedűs2 László, valamint Sugár János munkáját a 2016. évi Art Capital programjába hívja meg a múzeum. A bírálóbizottság hét tervet is alkalmasnak tartott a megvalósításra: Berszán Zsolt, Csajszli Dénes, Diénes Attila, a Gruppo Tökmag (Buddha Tamás és Tábori András), Kelemen Zénó, Kocsis Zsuzsa és Martin Henrik egy-egy munkáját.

Közülük végül két projektet választott ki a zsűri:

Diénes Attila: Véletlen találkozás (2016. május 5. – július 10.)

Gruppo Tökmag (Budha Tamás – Tábori András): Obeliszk (2016. július 21. – október 30.)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top