Novemberben jelent meg Ambrus Attila első regénye, a Haramia. A könyvben keveredik a realitás és a fikció, így egy a valóságosnál jóval veszedelmesebb Viszkis rablót ismerhetünk meg, de azért neki is tudunk szurkolni. Az egykori jégkorongozó és mára jó útra tért bankrabló jelenleg keramikusként és immár szerzőként keresi kenyerét. A kecskeméti Malom plázában beszélgettünk vele, ahol portékáit és frissen megjelent könyvét árulta. Ambrus Attilától megtudtuk, jár-e bankba, találkozott-e régi „ismerősökkel” bankrablós múltjából, és lázad-e még. Interjú.
Egy korábbi interjúban azt mondtad, hogyha nagymamád nem hal meg olyan korán, az egész életed más irányba ment volna. Ha tovább maradt volna melletted, nem kezdesz el bűnözni?
Nagyon fontos a családi minta. A gyerek a szülő tükörképe. Ha az ember nem kap megfelelő mintát és következetes nevelést, akkor megvan az esélye, hogy elcsúszik az élete. Emellett ott van az a probléma is, amikor a szülő hiteltelen.
Édesapád vert téged, de nagybátyádtól is kaptál pofonokat. Akit bántalmaznak, szereti másokon levezetni a frusztrációját. Fiatalként mennyire voltál agresszív?
Olyan szinten voltam agresszív, hogy amikor megtámadtak, megvédtem magam. Jégkorongoztam, ami agresszív sportág. Soha nem hagytam magam, de pusztán brahiból senkit sem vertem meg. A későbbi bűncselekményeimben is próbáltam elkerülni az erőszakot. Minden férfiban van egyfajta agresszivitás, ami majdnem egyenesen arányos a sikerrel. Az élet minden területén nagyrészt a tesztoszteronnal megáldott emberek tudnak elérni sikereket.
Tegyük fel, hogy most találkozhatnál tizenéves önmagaddal! Mit mondanál neki? Mit csinálnál másképp, ha visszapörgethetnéd az időt?
Utólag könnyű okosnak lenni, hogy akkor mit kellett volna másképp tennem. Ha bármit mondanék, az magyarázkodás, mosakodás lenne. Hogy őszinte legyek, nem akarok magyarázkodni. Számtalan helyen elmondtam, hogy senki sem fogott fegyvert a fejemhez, amikor elindultam lefelé a lejtőn. Ezeket a rossz döntéseket én hoztam meg. Hogy az életem úgy alakult, ahogy alakult, abban nagy szerepet játszott a családom is, de a felelős én vagyok.
Mit éreztél a legelső rablásodkor?
Hát, nem most volt… 1993-ban történt, azóta már felnőtt egy generáció. Piszkosul féltem.
Hajtott az adrenalin?
Igen, anélkül nem is nagyon lehet ezt csinálni.
Rengetegen fényképezkednek veled, aláírást kérnek a könyvedhez. Szinte percenként lép ide valaki a kerámiás standodhoz, akár felőled, akár a portékád felől érdeklődni. Hogy bírod a felhajtást?
Amikor kijöttem a börtönből, rengetegen akartak tőlem kérdezni, fotózkodni velem. Nem is értettem a helyzetet. Hogy miért vagyok népszerű? Ez szerintem a rendszer problémája, és nem az enyém. Nem Nobel-díjas fizikus, vagy Pulitzer-díjas író vagyok. Az valóban egy mérce, azzal szívesen büszkélkedik az ember. Úgy érzem, már megfizettem a bűneimért, és talán ezért vagyok még népszerű.
Sokan megfordulnak körülötted. Nem kerestek meg olyan személyek a múltadból, akikkel még Viszkis Rablóként futottál össze?
Nemrég Baján voltam a Halászlé Fesztiválon, ahol odalépett hozzám egy hölgy. Kérdezte, megismerem-e. Először azt hittem, volt valami közös éjszakánk, de kiderült, hogy nem erről van szó. A Kemenes utcai posta egyik alkalmazottja volt, akinek akkor egy virágcsokrot nyújtottam át, mielőtt kiraboltam a bankot. Nem ismertem meg, hiszen bankrablóként összesen több mint 300 embernek korlátoztam a személyi szabadságát. Nagyon kedves volt, azt mondta, nem haragszik rám. Amolyan kárpótlásképpen adtam neki egy ajándékot is.
Ambrus Attila és kézműves standja a kecskeméti Malomban – a szerző fotója
Ha már itt tartunk, mennyire jársz bankba?
Semennyire. Nincs bankkártyám. Nem járok bankba, és nem is szeretnék. Nem bízom bennük. Nem akarok magyarázkodni, sem konfrontálódni. A szabadulásom után volt rá precedens, hogy bementem a bankba, és lefagyott a rendszer.
Pár éve több magyar portál is halálhíredet keltette. Ezt hogyan élted meg? Nem mindennap olvas az ember a saját haláláról.
Többször is előfordult. Egy srác meghekkelte ezt a sztorit. Tulajdonképpen nekem és ennek az álhírnek köszönhette, hogy elindult a sportújságírói karrierje. Hülyén jött ki a történet. Boldog boldogtalan felhívott. Az Országos Büntetés Végrehajtás odatelefonált nekem a börtönbe, hogy írjak egy nyilatkozatot, hogy nem haltam meg. Végül is így segítettem egy emberek álláshoz jutni, szóval megérte.
Ha már a médiánál tartunk: az egyik portál „Bűnözőért rajong az ország” címmel jelentette meg a veled készült interjút. Facebook oldaladon te is nemtetszésedet fejezted ki ezzel kapcsolatban.
Köztudott, hogy bűnöző voltam. Ez egy kis ország, ahol felismernek. Nyilván a fiatalabb generáció már nem annyira tudja, hogy ki vagyok. Ez nem is baj. Sajnos kevés olyan újságíró van, aki korrekt. Már semmin sem tudok meglepődni, engem már nem tudnak zavarba hozni.
Nem is tud felbosszantani a média?
Rólam írhatnak rosszat, demokráciában élünk, mindenki azt gondol, amit akar. Viszont amikor a családomat is belekeverték a történetbe, nagyon bántott. Például az egyik bulvárlap lefotózta édesapám sírját. Szerintem ez már mindennek a legalja.
A börtönben sokáig lázadtál, meg akartad változtatni a rendszert, a könyvedben is egy impulzív személyiséget ismerünk meg. Lázadsz még? Van még mi ellen lázadnod?
Valamilyen szinten most is lázadó vagyok, világéletemben ilyen voltam. Sok mindennek köszönhető, hogy visszafogtam magam. Megnősültem, kicsit bölcsebb lettem, valamint rájöttem, hogy egyedül nem tudom megváltoztatni a világot. Tudomásul kell venni, hogy az általam korábban preferált „az a szabály, hogy nincs szabály” filozófia ma már nem működik. Persze meg lehet próbálni, csak annak következményei vannak.
Ahogy a Haramiában írod, a rablások idején nagy kanállal habzsoltad az életet: sok pénzed volt, jó kocsikkal jártál. Ezek után mennyire volt nehéz átállni az átlagos polgári életre, ami a börtön után várt rád?
Már a börtönben is hozzászoktam ahhoz, hogy be kell osztanom azt a keveset, amim van. 13 évem volt rá, hogy felkészüljek a civil életre. A börtönben megtanultam az alázatot. A rácsok mögött az ember tudomásul veszi, hogy nem szerezhet meg mindent. Nyilván a pénz mindenkinek fontos, de számomra nem a legfontosabb. Persze nekem is ki kell fizetnem a számláimat, de nem a pénzt motivál.
Akkor mi motivál?
Elsősorban a siker. Például ha régi vásárlók visszatérnek hozzám, és látom, hogy amit képviselek, az működik. Igyekszem jó termékeket előállítani. Hosszú távon gondolkodom, és nem az a acél, hogy bárkit is becsapjak.
Tegyük fel, hogy az utolsó bankrablásoddal sikerül annyi pénzt szerezni, amiből évekig vígan elélsz, és sikerül is meglépned külföldre. Melyik életet választanád, azt, vagy a mostanit?
Mindkettőben megvan a szépség és a kihívás is. Mindkettőnek van árnyoldala is. Jelen helyzetben úgy érzem, ezt az életet nem cserélném el.
Azt mondtad, a börtönben olimpiákban számoltad az időt. Lassan pont egy olimpiányi idő telt el azóta, hogy szabadultál. Mennyire vagy elégedett most az életeddel?
Nincs hiányérzetem. Minden kerek. A magánéletem is rendben van, hellyel-közzel az egészségem is. Nincs okom arra, hogy panaszkodjam.
Kapcsolódó cikkek:
