Elhunyt Juhász Ferenc

Juhász Ferenc

Életének 88. évében elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő, a nemzet művésze. Lánya, Juhász Anna soraival búcsúzunk.

Nincs ember, akit jobban szeretek nála.
Tőle kaptam az életet és mindent az életre: tudást, emberséget, hitet, erőt. Az utolsó pillanatig erős volt, és minden szavával, versével, mondatával megmutatta, milyen gazdag világban élünk.
Hitt a költészet és a szeretet erejében.
Ezt visszük tovább.
December 2-án, 23.30 perckor meghalt az Édesapám. Mamával és Eszterrel fogtuk a kezét

– írta Facebook-oldalán Juhász Anna.

Együtt voltunk a végén, és szerintem neki ez volt a legfontosabb, hogy a családja körében legyen. Abban a szerető közegben halt meg, amiben egész életében élt, ami az irodalmon kívül a legfontosabb volt a számára.

Felidézte, hogy állapota miatt édesapja már egy ideje nem nagyon beszélt, de a halála előtti napon megszólalt, csak annyit mondott: Tóth Árpád.

Annyira elképesztő dolog, hogy egy embernek, akiben már alig van élet, akkor is az jár a fejében, ami ő volt: a költészet. Különleges kegyelmi állapot, hogy ez megadatott neki

– mondta Juhász Anna.

Juhász Ferenc temetéséről később intézkednek, kérése szerint a Kerepesi temetőben, jó barátja Ferenczy Béni közelében szeretnék örök nyugalomra helyezni.