+ Média

Soltész Miklós: a norvég alap nem a norvég állam kegyadománya

Nemzeti Együttműködési Alap

Múlt héten megjelent az a pályázati kiírás, amelyen összesen 2,15 milliárd forintot nyerhetnek el közösségteremtő és -építő, valamint közösségi esélyteremtő szervezetek. A pályázatok beadási határideje január elején jár le, a legkisebb igényelhető összeg 250 ezer, a legnagyobb 3 millió forint.

Már pályázhatnak a civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alapból működési támogatásra – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Soltész Miklós a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a múlt héten megjelent az a pályázati kiírás, amelyen összesen 2,15 milliárd forintot nyerhetnek el közösségteremtő és -építő, valamint közösségi esélyteremtő szervezetek. Az államtitkár megemlítette: Magyarországon 65 ezer civil szervezet működik.
Ezek 16 százaléka szabadidős, 13,5-13,5 százaléka kulturális és oktatási, 13 százaléka egészségügyi és szociális, 12 százalékuk sportcélokat szolgál, míg a jogvédő szervezetek aránya 1,3 százalékot ér el.

Kiemelte, sokszor a magyar civil támogatási rendszer mellett megjelenik a norvég alapé. Soltész Miklós hangsúlyozta, utóbbi rendszer

nem a norvég állam kegyadománya,

hanem az északi állam egy olyan szerződéses rendszer részeként vállalta e források szétosztását, amely számára

nagyszerű és nagyon nagy gazdasági lehetőséget biztosít.

Hozzátette: ugyanúgy kellene eljárni a norvég alap pályázatai kapcsán, mint a sok száz milliárd forintos uniós kiírások esetében, amelyek során Brüsszellel közösen dönt a magyar kormány.

Bízunk abban, hogy az elkövetkezendő években, és most már a jövő évben is, a norvég kormánynak a hozzáállása változni fog. Azt látjuk, hogy európai kormányoknak a hozzáállása változik sok tekintetben, kezdik megérteni, hogy olyan értéket kell támogatni, ami az európaiságunknak az egyik legfontosabb része, ez pedig nem más, mint a keresztény értékrendnek a megőrzése, megtartása

– jelentette ki az államtitkár.

Soltész Miklós a civil szervezetek tevékenységének fontosságáról szólva úgy fogalmazott:

fontos az a kultúra, amit itt magunknak teremtettünk Európában, és semmiképp sem az a fontos, amellyel szétverték vagy szét akarták verni akár Európa, akár Magyarország értékrendjét. Ha valaki ezt a gondolatmenetet megérti, akár Norvégiában, akár más országokban is, akkor igenis Európának lesz gyökere és lesz jövője is.

Az eseményen Fülöp Attila, az Emmi nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár közölte: decemberben megjelennek a szervezetek szakmai programjait támogató pályázatok is.
Jelezte: a most meghirdetett pályázatok beadási határideje január elején jár le, a legkisebb igényelhető összeg 250 ezer, a legnagyobb 3 millió forint.

Szólt arról is: a közösségi környezet, mobilitás-alkalmazkodás, a nemzeti összetartozás, a társadalmi felelősségvállalás és az új nemzedékek témakörében pályázhatnak most a civil szervezetek; az öt témakör között egyenlően osztják el a forrásokat.

Csizmadia László, a Nemzeti Együttműködési Alap tanácsának elnöke megemlítette: annak eredményeként, hogy a törvényhozás hamarabb fogadta el a költségvetést, előbb jelenhetnek meg ezek a pályázatok, így az indulók a működési és a programpályázatok végeredményéről várhatóan március végére értesülhetnek.

Az elbírálásról szólva arra is kitért: figyelembe veszik a pályázó szervezet fenntarthatóságát és addigi eredményeit, annak kapcsolatát a társadalmi igényekkel, a pályázat kidolgozottságát, költségvetési megalapozottságát, a munka társadalmi hatását, de önállóan is vállalhatnak speciális indikátorokat az indulók.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top