Ki ne emlékezne Bacsó Péter A tanú című, 1969-ben rendezett filmszatírájára?! Elkészülte után – bár a Rákosi-rendszerről szól, mégis túl korainak tűnt – azonnal betiltották, és tíz évig dobozban tartották.
Pelikán József hithű kommunista, aki végigharcolta elvbarátaival a vészterhes éveket. Győzelmük után, a személyi kultusz idején, gátőrként lecsap egy orvhorgászra, akiről kiderül: régi barátja és harcostársa, Dániel Zoltán – jelenleg miniszter. Épp ez a kedves barát buktatja le akaratán kívül, amikor feketevágás miatt megjelenik a hatóság. Pelikán börtönbe kerül, ahonnan egyre magasabb beosztásba helyezik. Ő lesz a vidámpark, az uszoda, majd később egy narancstermelő gazdaság igazgatója. Természetesen mindez nem ajándék. Virág elvtárs minden alkalommal hangsúlyozza: ,,egyszer majd kérünk magától valamit”. És ez az ,,egyszer” el is érkezik, amikor Dániel Zoltánt koholt vádakkal letartóztatják.
Pelikán elvtárs és Virág elvtárs feltámadt – EJ jóvoltából.
VIRÁG, PELIKÁN ÉS A TÖK
– Mondja, Pelikán, mi a fenét csinált maga már megint?
– Mire tetszik gondolni, Virág elvtárs?
– Alig egy hete neveztük ki a Terrorelhárító és Őrző Központ, azaz a TÖK élére, és máris rajtunk röhög az egész ország! Mit csinált a maga TÖK-e?
– Virág elvtárs, én már kiadtam a parancsot, hogy aki a nyílt utcán röhög, azt azonnal tartóztassák le…
– Azt a parancsot ebben a pillanatban vonja vissza! Megőrült maga? Miért kellett maguknak 23 felfegyverzett kommandóssal letartóztatni egy 72 éves magányos vénasszonyt?!
– Virág elvtárs, jelentést kaptunk, hogy az illető komoly közveszélyt jelent! Mikor kijött a kiserdőből, és átvizsgáltuk a kosarát, emberi élet kioltására alkalmas dolgokat találtunk benne.
– Mi volt az?
– Öt darab mérges gomba. Ezen felül robbanóanyag is volt ott.
– Az mi volt?
– Pöfeteg gomba. Tudja, olyan kis gömbszerű gomba, amit ha a földhöz vágnak, szétpukkad. A spórái szétrepülnek a levegőbe, és ha azt valaki begyűjti, és véletlenül megeszi, komoly mérgezést kaphat.
– Pelikán, maga nem normális!
– Tudom, Virág elvtárs, én mondtam is, mikor kineveztek, hogy ebből baj lesz…
– És azt a másik fiatalembert miért kellett letartóztatni?
– Virág elvtárs, annál páncélököl volt!
– Az egy II. világháborús relikvia volt Pelikán!
– Virág elvtárs, én nem akarok vitatkozni, és azt se tudom, mi az a relik-micsoda, de azt olvastam abban a kis füzetben, amit adni tetszettek a kinevezésemkor, hogy „Páncél ököl vasököl, oda sújt, ahova köll!”
– Munkásököl, Pelikán! Munkásököl vasököl.
– És az nem páncél, Virág elvtárs?
– Én azt hittem Pelikán, ha kinevezzük a TÖK-ünk élére, maga lesz a vasököl.
– És mi lettem, Virág elvtárs?
– Egy hatökör! Most hogy állítsuk vissza a TÖK-ünk tekintélyét? Mi?
– Talán tessenek engem letartóztatni, ahogy szoktuk.
– Ez most nem segít rajtunk.
– Akkor váltsanak le…
– Hogyisne! Hogy ország-világ előtt beismerjük, hogy egy ennyire alkalmatlan figura vezeti a TÖK-ünket?! Még mit nem!
– Akkor tessék megmondani Virág elvtárs, hogy mit csináljak?
– Ne csináljon semmit! Majd kiad egy sajtónyilatkozatot, hogy a két letartóztatott személy esetében fennállt a nemzetközi kapcsolat veszélye.
– Milyen nemzetközi kapcsolatról lehet itt szó, Virág elvtárs?
– Gondolkozzon, Pelikán! Az a páncélököl nem hazai gyártmány volt ugye?
– Tényleg! Erre nem is gondoltam.
– Na látja! És a gomba se az volt.
– Virág elvtárs, az csak úgy terem magától…
– Ne kötözködjön, Pelikán! Az terem magától, amire mi azt mondjuk! Világos?!
– Világos!
– Nahát! Egyelőre üljön vissza a TÖK-ére, és várjon. Egyszer majd kérünk magától valamit…
–EJ–
Folyt. köv.
