+ Irodalom

A szélhámos bestselleríró krimibe illő kálváriája

Az igazság és más hazugságok

A sikeres író, Henry egész élete egy hatalmas hazugság. Miután túl messzire megy, nem marad más, mint a folyamatos félelem és a fojtogató bűntudat. Sascha Arango regényében összecsap a krimi és az irodalom, mi pedig dörzsölgetjük a tenyerünk, rágjuk a körmünk.

Le lehet élni egy életet úgy, hogy egyik hazugságból menekülünk a másikba, miközben folyamatosan attól félünk, utolér minket a múltunk? Erre a könnyűnek nemigen nevezhető kérdésre keresi a választ Az igazság és más hazugságok című regény, mely novemberben jelent meg a Libri kiadónál. A kötet szerzője a német származású Sascha Arango, aki eddig forgatókönyvírásban utazott. Az igazság és más hazugságok az első regénye, és reméljük, van ott még, ahonnan ez jött.

Henry ünnepelt bestseller író. Mindene megvan: pénz, siker, no meg egy hűséges feleség. Ám a pénzt és a sikert valójában a hűséges feleségnek köszönheti, titokban ő írja ugyanis a férfi összes regényét. Egyszer csak kiderül, hogy Henry szeretője gyereket vár tőle, a férfinak pedig mindent el kell mondania feleségének. Akad persze másik megoldás is, elvégre miért ne érhetné „véletlenül” egy halálos baleset a szeretőt, és miért ne mehetne minden tovább a régi kerékvágásban? Henry meggondolatlan cselekedeteinek és saját hazugságainak hálójában találja magát. Az a bizonyos hurok egyre szorosabb, a férfi pedig együtt kell éljen saját bűntudatával.

Az igazság és más hazugságok

Az igazság és más hazugságok pont olyan, mintha a Coen-testvérek egyik vérfagyasztó és brutálisan nyomasztó krimijébe csöppentünk volna. Sascha Arango regényében adott is minden egy igazi nagybetűs krimihez: van itt kérem velejéig romlott főhős, féltékenység, hirtelen felindulásból elkövetett erőszak, hazugságok és kíváncsiskodó nyomozók, körülbelül ebben a sorrendben. A szerző egy csöppet sem idilli, mégis teljesen életszagú alaptörténettel indít, hogy aztán a bűnügyi drámákra jellemző elmés csavarokkal lepje meg az olvasót. Közben kínosan ügyel arra, hogy lehetőség szerint senkivel se tudjunk azonosulni, ami szintén védjegye egy jéghideg kriminek.

Szurkoljunk egy szemét alaknak?

Sascha Arango, lépésről-lépésre, irodalmi igényességgel bontakoztatja ki a drámát, miközben tapintani lehet a feszültséget. Az Henry házának tetőszerkezetét kaparászó nyest nem csupán egy idegesítő rágcsáló, vissza-visszatérő motívumként a férfi lelkiismeretét szimbolizálja. Akármilyen szánni való alak is, egy kicsit azért szurkolunk főszereplőnknek. Közben érezzük, hiába menekül hosszú és kíméletlen büntetése elől, az már akkor elkezdődött, amikor tévútra lépett. A krimikben nem csak azt imádjuk, hogy végigkövethetjük egy-egy bűneset felgöngyölítését. Legalább ilyen izgalmas, amikor a bűnös mindennapjaiba és vívódásába is betekinthetünk, márpedig Az igazság és más hazugságok kötetben ezt is megkapjuk.

Boksz nyelven szólva Sascha Arango kiütéses győzelemmel debütált a regény műfajban, reméljük, van még benne pár könyv. Persze azt sem bánnánk, ha filmet forgatnának Az igazság és más hazugságokból, hisz ez a sztori a vásznon is megállná a helyét!

 

Kiknek ajánljuk? 

-Akik imádják a krimiket 

-Akik szeretnek a bűntudaton elmélkedni 

Kiknek nem ajánljuk?

-Szélhámos íróknak

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top