+ Építészet

Rábukkantak az első ichma-sírokra: még több rejtőzhet a föld mélyén

ichma-sírok

A lelet megerősíti az ichma-kultúra történelmi jelenlétét Limában. A közösség 1000 körül vetette meg lábát a part középső részén, majd az inka civilizáció terjeszkedésével, 1450 környékén eltűnt.

Isabel Flores, az ásatás vezetője szavai szerint a Miraflores-körzetbeli Huaca Pucllana komplexumban négy sírra, bennük három nő és egy férfi maradványaira bukkantak. Az elhunytak az 1000-1450 közötti időszakban éltek.

A lelet megerősíti az ichma-kultúra történelmi jelenlétét Limában. A közösség 1000 körül vetette meg lábát a part középső részén, majd az inka civilizáció terjeszkedésével, 1450 környékén eltűnt.

Flores szerint ezek az első ichma-sírok, amelyeket eddig felleltek. Úgy hiszik, több is rejtőzhet területen, a régi időkre visszanyúló fosztogatások ellenére is. A kutató több mint három évtizede folytat itt ásatásokat.

A sírokban a tenger felé tekintő, ülve elhelyezett emberi maradványokra leltek. Szövetbe és kézzel szőtt természetes kelmékbe bugyolálták őket, kerámiákkal és szövőeszközökkel temették el.

A kutató hozzátette, az országban ez az első olyan körzet, amely több mint 1500 éves ismert történelmi hátteret mondhat magáénak.

Csak Limában mintegy 350 huaca található. A kecsua nyelven ezzel a szóval illetik ezeket a szertartásos komplexumokat, amelyeknek többsége jóval a spanyol kolonizáció előtt keletkezett.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top