El Kazovszkij egy életen át áldozott az isteneknek

el-kazovszkij3

Mintha egy szentélyben tartott szeánszra léptünk volna be, ami bármelyik percben elkezdődhet, vagy éppen már elkezdődött, és belecsöppentünk valahogy – így érezzük magunkat az El Kazovszkij-élet/mű kiállításon a Magyar Nemzeti Galériában. És végig azt várjuk mikor áll mögénk, kopogtatja meg a vállunkat, és mosolyog egy nagyot, hogy azt hittük meghalt.

És túlzás nélkül mondjuk, hogy tényleg érezni lehet, mintha ott járkálna mellettünk a hatalmas terekben, a (túlnyomórészt) fekete-pirosra festett falak mentén. Másrészt olyan érzésünk támad, mintha egyúttal a művész tudatalattijában sétálnánk. Rejtett, titkos szobákban, ahol előkerül a szadomazo, a fétis, a punk vagy éppen a camp. A David Bowie, Sid Vicious vagy El Kazovszkij nagy szerelme, a török származású férfi, Can Togay János iránti rajongása. Az adrogűn testek. A balett. A görög művészet: szobrok, torzók és szirének. A Dzsan-panoptikumokhoz – amely El Kazovszkij minden évben megrendezett ünnepszerű performansza – szükséges kellékek. A farkas-sakál-kutyák, mint visszatérő motívumok. Az elszálló lélek, a csendes elengedés, a Téli utazás, a halál. Utóbbi, mint a tulajdonképpeni újjászületés előkészítője van jelen. Mint másik létállapot, az örök körforgás részeként.

El Kazovszkij

Architektúra / Magyar Nemzeti Galéria

OLYAN EZ, MINT AZ ISTENEKNEK SZÓLÓ ÁLDOZATBEMUTATÁS

És hatalmas is, jól mutatja, hogy 19 teremből áll, ha úgy tetszik tartalmi egységre tagolódik, mert korszakokról El Kazovszkij esetében nem beszélhetünk. A kiállítás létrehozói, kurátorai – Rényi András, Jerger Krisztina és Százados László – szokatlan, bizarr és lenyűgöző világot teremtettek a csaknem 400 mű bemutatásával, amelyeket a művész tisztelőitől, gyűjtőitől és a barátaitól kaptak „kölcsön”. Pontosan rekonstruálták például az 1995. március 14-én a Műcsarnokban rendezett Dzsan-panoptikum XXXV. avagy Arkeszilaosz álma XV. című performansz díszleteit is.

A Dzsan-panoptikum egy általam alapított ünnep volt, ünnepi játék, egy konkrét esemény emlékére és rituális megünneplésére. Olyan, mint az isteneknek szóló áldozatbemutatás, mint a karácsony megünneplése, amit 1977-től minden évben megrendeztem.

– mondta El Kazovszkij sajátos előadássorozatairól, ami egy felkavaró, néhány napig tartó szerelemből született, de egy egész életre meghatározta művészetét. Szinte kényszeresen ismételte, és dolgozta fel az akkori történéseket egész életművében.

El Kazovszkij

Dzsan Panoptikum / Magyar Nemzeti Galéria

AZ ÚJ IDŐSZÁMÍTÁS KEZDETE: 1975. I. 15.

A fenti jelentős dátum volt a művész életében, amelyet az új időszámítás kiindulópontjává, egész életműve alapjává tett. Ekkor történt ugyanis a török származású filmrendezővel, Can Togay Jánossal való találkozása, ami egy rövid szerelmi történetben, a „boldogság csúcspillanatként” kulminálódott:

Ezt az eseményt sokszor megünneplem, ahogy évről évre karácsonykor Jézus születését szokták ünnepelni. Mert csodálatos, paradicsomi élmény volt: a végtelenül nehezen elérhető boldogság, amit annyira vártam mindig, és már le is mondtam róla. (…) És minden olyan volt, ahogy elképzeltem, ahogyan a fantáziámban átéltem… A történés lehetetlen, de lélekben mégis átélem a kölcsönös szerelmet, amikor mindent megkapok, ami ebből a fiatal, gyöngéd női tudatból árad, a teljes befogadást… Egy ilyen arcot megérinteni már akkor is mennyország, ha egyébként nem történik semmi (…) Teljesen mindegy, hogy a valóságban vagy csak a lélekben játszódnak le a történések, és nem kell valóságosan, fizikailag is gyakorolnom a másik feletti uralmat, ha lélekben megélem, hogy ő maga totálisan nekem áldozza az életét, hogy számomra van és számomra született… Az a Paradicsom, az igazi boldogság.

Fáradhatatlanul, gyorsan és sokat dolgozott, festett, rajzolt, szobrokat, installációkat, színházi előadásokhoz díszleteket készített, és írt, verseket, esszéket, gondolattöredékeket, oroszul és magyarul egyaránt – állandó időhiányban szenvedett, úgy érezte nincs elég ideje kiadni magából azt, amihez talán három élet is kevés lenne.

El Kazovszkij

Vándorállat a libikókán, 1994, farost; olaj, Hunya Gábor gyűjteménye / Magyar Nemzeti Galéria

El Kazovszkijt a fénnyel való festői játék sosem érdekelte – de az árnyék motívumához ragaszkodott. Pontosan értette a festészet metafizikáját: minden kép eleve árnykép, az élet pótléka, a hiány jele.

– olvassuk a feliratot a Sos bona, nihil aliud (Fekete Artemisz) című képe mellett, és valóban. Festményein majd’ mindenhol megjelenik a vetett árnyék – az éjszakai fák, a sivatagban vonyító „sakálkutyák” vagy éppen a holdas éjszakában táncoló istennők, istenek, angyalok alakjában – egyfajta visszatérő motívumként, amely jelzi az idő illékonyságát, a hiányokat, a Másik távollétét.

MINDEN SZOBROT, AMI TETSZIK, MEGFOGDOSNÉK

El Kazovszkijt, aki Lenigrádban nőtt fel, édesanyja pedig művészettörténészként dolgozott az Ermitázsban, már kisgyerekkorában megbabonázták a szobrok, különösen az antik görög darabok. A „görög testek” (fekete) termébe lépve megbabonázva állunk a szemben lévő, hiányzó hímtaggal bíró torzó előtt, ám amikor jobbra nézve észrevesszük a sarokban függő férfitestet, szinte odarohanunk, és legszívesebben végigtapogatnánk a munkát, nem hiába mondta El Kazovszkij is, hogy

Minden szobrot, ami tetszik, megfogdosnék. Amióta az eszemet tudom, szerelmes vagyok a görög szobrokba (…) még most is addig ólálkodom körülöttük, amíg össze nem tapogathatom őket. (…)

El Kazovszkij

Bakos Ildikó szobrászművész ajándéka El Kazovszkijnak / Magyar Nemzeti Galéria

A hófehér gipszöntvényt az egykori évfolyamtárs, Bakos Ildikó szobrászművész ajándékozta El Kazovszkijnak, aki csaknem húsz éven át őrizgette lakásában a nagy becsben tartott darabot.

EGY SZÁMOMRA FURCSA NŐI TESTBEN ÉLŐ FÉRFI VAGYOK

Az esetem eléggé különleges, sok szempontból arra épül az életem, amivel együtt születtem, arra a tényre, hogy transzszexuális vagyok. (…)

– olvassuk a „nemek termében”.

A magát nőnek érző transzszexuális tökéletesen látható, sőt feltűnő, mert a mi kultúránkban a nőiség mindig megmutatja magát. (…) Az én helyzetem más, mert egy számomra furcsa női testben élő férfi vagyok, s hogy a dolog még bonyolultabb legyen, olyan homoszexuális férfiember vagyok, aki számára a vonzerőt a nagyon lányos, fiatal fiúk jelentik, akiket tulajdonképpen nőnek látok, és mint nőket szeretem őket.

El Kazovszkij

Nemek terme / Magyar Nemzeti Galéria

A Kossuth-díjas művész soha nem titkolta transzneműségét, hanem büszkén vállalta önmagát, amivel hozzájárult a tabuk ledöntéséhez, és a társadalmi előítéletekkel is szembeszállt – ahogy arról művei is tanúskodnak: az egyik legszemélyesebb, életrajzi jellegű művén, a Testi mesék digitális fotómontázs-sorozatán egykori szerelmi, baráti kapcsolatainak főszereplői, helyszínei láthatók.

FÉTIS, PUNK, CAMP

A rengeteg mű szinte befogadhatatlan egyszerre, mégis beszippantanak: a festmények mellett a groteszk, gyakran megcsonkított testek, a marionett bábuk, a fetisizált, oszlopra emelt, összekötözött tárgyak, a bálványok, az éles, kontúros festmények végigkísérik bolyongásunkat.

El Kazovszkij

/ Magyar Nemzeti Galéria

Időutazunk egy kicsit a punk teremben, ami egyébként is közel áll hozzánk, és eszünkbe juttatja a tinédzser éveinkben fekete-pirosra mázolt szobánkat, és a punk koncerteket. El Kazovszkij még a hetvenes években barátkozott össze az underground és fél-underground világ, a második nyilvánosság képviselőivel, színházi emberekkel és filmesekkel. Az 1977-ben kezdődő Dzsan-panoptikumok nézői és szereplői is főként ebből a szubkultúrából kerültek ki.

Nagyon szeretem a punkzenét és az egész divatot… mindig is érzéketlen voltam a divatokra, de ez a punkjelenség nagyon sok ponton megérintett: totális kétségbeesés, befelé törő agresszió, biztos kitaszítottság. Teljes összeomlás, de vásárian látványos formában a jövő nélküli margó vállalása, különálllás, kisemmizettség, kitaszítottság, a resztli, a szemét. (…) Mindig szeméttel dolgoztam, szemétből építkeztem.

– olvassuk a falakon, és közben nézzük a David Bowie és a Sex Pistols legendás basszusgitárosának, Sid Viciousnek a poszterit, féltve őrzött ereklyéket, lemezeket, kitűzőket, és eközben betévedünk a művész elméjének hátsó szobájába is, ami orosz gyökereihez vezet vissza.

El Kazovszkij

Camp, punk, szubkultura terem / Magyar Nemzeti Galéria

MÚLT SZÁZAD VÉGI KATONATISZT AKART LENNI

El Kazovszkijt (születési nevén Jelena Jefimovna Kazovszkaja) nagyszülei nevelték fel egy uráli kisvárosban, Nyizsnyij Tagliban, édesapja ugyanis Kínába költözött, anyja pedig 1957-ben Magyarországra, újdonsült, magyar vőlegényéhez, Škoda Lajoshoz. Zeneileg képzett gépészmérnök nagyapja és orvos nagyanyja kezdettől fogva az irodalom, a zene és a művészetek szeretetére nevelték, megértéssel és türelemmel fogadták a koraérett Jelena férfi nemi szerephez való vonzódását.

Katonatiszt akartam lenni mindig is. Természetesen férfi katonatiszt, másrészt meg múlt század végi, múlt századi orosz arisztokratikus tudattal. (…) Hat éves koromig azt játszottam például, hogy Napóleon vagyok: volt egy szomszéd kislány, ő volt Jozefin és a többi szerető. Mert kapásból legalább húsz szeretőt is elképzeltem – ennyi járt Napóleonnak. Gyerekszerelmeim csakis lányok, nők voltak. Föl sem merült, hogy valamilyen fiút képzeljek el. Ezek soha nem voltak valóságos nők, irodalmi alakok voltak. Soha nem tetszett valódi nő vagy lány. Az első ember, aki általános iskola végén tényleg megtetszett, egy fiú volt. De úgy viszonyultam hozzá, mint Andrej Bolkonszkij Natasa Rosztovához, vagy Othello Desdemonához.

El Kazovszkij

Asztali balett, 1982, olaj, vászon, Szombathelyi Képtár / Fotós: Garas Kálmán

Dacára annak, hogy rajongott az orosz irodalomért, a balettért, a 19. századi orosz romantikus zenéjért, és orosz gyökerekkel rendelkezett, sem orosz, sem magyar identitástudata nem alakult ki, pedig 16 éves korában Magyarországra költözött édesanyjához és nevelőapjához, és anyanyelvi szinten megtanult magyarul is.

a Szovjetunióban ugyanolyan lehetetlen, használhatatlan őshüllő vagyok, mint Budapesten(…) Itt azt mondják rólam, hogy azért vagyok ennyire beépíthetetlen, mert ott élek, ott meg azt, hogy az összes „abnormalitásom” innen származhat.

A MŰVÉSZ HATTYÚDALA

Az utolsó pillanatig nem fogadta el azt, hogy meg fog halni – mondta róla Szilágyi Ákos egykori osztálytársa, jó barátja, szellemi társa. Fél évvel a halála előtt, hihetetlen energiákat mozgósítva, még megfestette a Bartók32 Galéria két hosszanti falán monumentális méretű képeit a Papírfríz II-t. Az elengedés, az élettől való búcsú képeit már szintén betegsége tudatában, – Schubert Téli utazását hallgatva – készítette, amelyeken egy új motívum is feltűnik, a hajó. És, hogy El Kazovszkij választ kapott-e örök kérdésére, miszerint

elszáll-e a lélek,

azt már nem tudjuk meg. Mindenesetre lelkének lenyomata biztosan itt maradt művein keresztül.

El Kazovszkij

Ikonosztaz és Téli utazas

Ha valamilyen misztikus módon rám szállna a hit, (…) akkor én repülnék és tényleg szabad madár lennék. (…) Egy hívő a máglyahalált is átélheti, minden pokoli fájdalom ellenére, mert biztos lehet benne, hogy elszáll a lelke, hogy van hova elszállnia.

(…) Nyomhagyás, csakis ez érdekel. A művészetben is, nem akarok berendezkedni, csak nyomot hagyni. Ideiglenes lét ideiglenes nyoma – ez az emberi maximumom.

A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij-élet/mű, Magyar Nemzeti Galéria, 2015. november 6. – 2016. február 14.