Két Ferenczy Noémi-díjas, Vereczkey Szilvia textilművész és Bárd Johanna grafikusművész a Vigadó Galériában, ugyanabban a kiállítótérben – bár külön térfélen – tartották korszakösszegző kiállításukat Együtt – egy időben címmel. Harmonikus összművészeti élmény. Még több ennél: árnyékban lévő művészetek kerültek rivaldafénybe – érdemes megtapsolni.
A kiállítás a bejárat felől
Barátok, sokban hasonlítanak egymásra, de legalább annyiban különböznek is. Vereczkey a körülötte lévő tárgyakból, tájakból – például egy erdei séta látványából (Tavaszi szellő) – merít ihletet, melyből nagyméretű autonóm textilek* és dizájntárgyak születnek, Bárd viszont – alkalmazott művészként – mindig a másikat és annak műveit nézi, kutatja, tanulmányozza, hogy azután albumban, katalógusban, meghívón helyezze figyelemfelkeltő, egyedi megvilágításba. Alkotóként képviselt értékeik szembeötlően azonosak: precizitás, pontosság – és a minőség, mindenekfelett. Mindkettőjüket a szimmetria szépsége vonzza: a művészi kiadványok egyes lapjain a betűk és fotók mint egységes, rendezett képi struktúra jelennek meg, míg a szövött, varrott, fonott textileken a rácsos szerkezet, a kevert anyagok (pl. papír, poliészter, fémszál) felhasználásával készült alkotásokon az elrendezés mutatja a vonzalmat a geometrikus ábrázoláshoz.
Vereczkey Szilvia módszerének érdekessége, hogy az alapanyagokból varrással új anyagokat állít elő úgy, hogy szinte nem is lehet észrevenni az eredetit. Aprólékos, pepecselős munka, mondja, maga is kíváncsi rá, mi lesz belőle a végén. Ahogyan öltözék-kiegészítőiben is rengeteg munkaóra lehet – teszem hozzá magamban, látva a kókuszrostból nagy gonddal készült nyakékeket. Ha az elkészült alkotással nincs megelégedve, olyankor, ahogy fogalmaz, „lecsendesíti”, először az elméjét, majd – például egy markáns fekete kerettel (Színes Álom) – a textiljeit is. Szereti a természetes alapanyagokat, csontokat, hernyóselymet és növényi származékokat, sokszor talált anyagból dolgozik. Meggyűr, feltép és felvág – lenne mire. Nincs olyan szín, amelyhez ne nyúlna bátran, kedveli az igen finom, lágy színhangulatot, de az intenzív tónusokból is válogat, ezeket sokszor együtt, egy időben használja.
Bárd Johanna munkáit tipikus stílusjegyeiről könnyű felismerni (pl. Zsolnay Album, Zeneakadémia – 100 év, Egon Schiele Album) – igényesség, földszínek és aranyszín használata, iniciálé-szerű miniatűr kép a szövegrész elején stb., mégsem ismétel, minden tipográfiája más. Kép-szöveg egységben gondolkodik, ez adja a dizájnt. Technikája része, hogy a bemutatandó alkotások egy-egy részletét kinagyítja, olyan perspektívát teremtve, amit esetleg maga az alkotó sem vett korábban észre. A maximumot akarja kihozni a másik művészből – maximalista.
Végigjárva a kiállítást, kezemben a „Bárd-stílusú” meghívóval, meg kell állapítanom, a két művészeti ág munkáinak együttes szerepeltetése – szinte egybeolvadása – fokozza a szemnek amúgy is kellemes hatást. Stimmel a bejáratnál olvasható, mottónak szánt Paulo Coelho-idézet: „A szem a lélek tükre, és visszatükröz mindent, ami rejtve van a szemnek: kifelé is tükörként működik. Azt is visszatükrözi, aki belenéz.” Mindkét művésznőt látom a tükörben.
Bárd Johanna – Vereczkey Szilvia: Együtt – egy időben, Pesti Vigadó. 2015. október 31-től november 22-ig.
*Autonóm textil: egyedi, megismételhetetlen, térbe helyezhető vagy falra kerülő műalkotás.
