+ Irodalom

Támadásoktól tart az izlandi író az éjszakai életben

Ha meglátnak, beszélni akarnak velem, tanácsokat adnak, rosszabb esetben megtámadnak – meséli Hallgrímur Helgason, akinek a könyvei általában jelentős indulatokat váltanak ki, mivel azokban rendszeresen bírálja Izlandot.

2718734_4Magyarul is megjelent 101 Reykjavík című regény. A népszerű izlandi író-képzőművész, Hallgrímur Helgason egy interjúban arról is beszélt, hogy mit gondol a regényéből készült filmről, a forgatókönyvírásról, valamint leghíresebb hőséről.

Hallgrímur Helgason nevét a magyar közönség már 2002-ben megismerhette: akkor mutatták be Magyarországon a könyvéből készült 101 Reykjavík című filmet, amelyet Baltasar Kormákur rendezett. A film kallódó, ambíció nélküli főhősének abszurd története a reykjavíki fagyos-fülledt, unalmasan ismétlődő hétköznapokban a magyar közönséget is meghódította, ám az alapjául szolgáló, a Scolar Kiadónál megjelent kötetet csak most veheti kézbe a magyar olvasó Egyed Veronika fordításában.

Nagyon szeretem a filmet, és úgy tűnik, a közönség is kedveli, hiszen a mai napig sok helyen vetítik. A mozgókép Kormákur alkotása, és jelentősen különbözik a könyvtől, amelyet szókimondóbbnak, keményebbnek tartok. Nem akarom megmondani, melyik a jobb, hiszen a filmhez sűríteni kell, egyszerűsíteni

– mondta az író, aki saját bevallása szerint azt sajnálja a leginkább, hogy a könyv egyik legviccesebb jelenete kimaradt a filmből.

A főhős, Hlynur Björn és közte nem sok kapcsolat van, bár a regény írásához felhasználta néhány személyes élményét. A főhős alakja már a regény előtt évekkel megszületett.

Az első könyvemet Izland északi részén írtam, és pihenésképp lovagoltam a környéken. Egy csodálatos naplementében egyszer csak meghallottam a hangját a fejemben

– mesélte, hozzátéve, hogy a Hlynur Björn nevet pedig egy focimeccs-közvetítésből kölcsönözte, amit egy elhaladó autóból hallott.

A figurát annyira megkedvelte, hogy egyszer még egy rádiós műsorában is az ő hangján beszélt, azon a belvárosias, furcsa hangon, mondván Hallgrímur Helgason vidékre utazott, és Hlynur Björn helyettesíti.

Sokan kiakadtak, hogy miként kerülhet egy ilyen alak a rádióba, követelték, hogy rúgják ki

– mesélte az író, hozzátéve, hogy miután évekig együtt élt ezzel az „alakkal”, ráadásul sokan valóságosnak hitték, úgy érezte, érdemes lenne megírni a történetét, főleg miután úgy látta, generációjában gyakori ez a fajta mentalitás.

Lenyűgöző figurák ők, akiket ugyanakkor sajnálok is, sok hasist szívnak, ülnek a társadalom félreeső sarkában, nem vállalnak felelősséget semmiért, nem házasodnak, csak nézik, hogy megy el az élet mellettük

A legtöbbször a karakterből születik a regény, így történt A Nő 1000 fokon című, magyarul 2013-ban megjelent kötete esetében is, amelyben Herbjörg María Björnssonnak, Izland első elnöke unokájának az abszurd, történelmen átívelő történetét írta meg a rá jellemző akasztófahumorral.

Ez a legizgalmasabb számomra: valaki mássá lenni, nőnek vagy éppen egy munkanélküli naplopónak. Írás közben filmet látok a fejemben, és arra törekszem, hogy azt a képsort lássa az olvasó is vagy legalábbis hasonlót.

Annak ellenére, hogy írt már forgatókönyveket, ma már nem szívesen vág bele filmezésbe, mert túl hosszú folyamat és túl sokan akarnak beleszólni a munkájába. Ennek ellenére Comeback címmel idén készült forgatókönyvéből film, valamint elmondása szerint jövőre is mozikba kerül egy általa írt munka.

Nincs már kedvem belevágni, inkább könyvet írok, a forgatókönyvírást pedig csinálja más.

Természetesen a filmek kihatnak az írásaira, szerinte az íróknak alkalmazkodniuk kell ahhoz a tényhez, hogy az olvasóik 10-50 filmet is látnak, mire elolvasnak egy könyvet.

Írtam már úgy könyvet, mintha egy hollywoodi blockbuster lenne, még azt is elképzeltem, kik játszanák a szereplőimet

– utalt a Herra alheimur (Mr. Universe, 2003) című művére.

Hallgrímur Helgason, aki képzőművészként számos izlandi és nemzetközi kiállításon szerepelt már, elmondta, hogy valóban jó pár évre abbahagyta a festést, de három éve újrakezdte, azóta két önálló kiállítása is volt már, az egyik most szeptemberben.

Ha írsz, minden mondat egy új kép, új koncepció. Írás közben festhetek képeket, de a festményen nem tudok történeteket elmesélni.

Az izlandi alkotó olyan részleteket is elárult, mint hogy felesége és a legjobb barátja az első olvasója, valamint hogy egyáltalán nem él izgalmas életet.

Sétáltatom a kutyát, viszem a gyerekeket iskolába, válaszolok a levelekre és sokat dolgozom. Boldog vagyok, azt hiszem, ez egy nagyon jó időszak az életemben

Az éjszakai életben már egyáltalán nem vesz részt. Ezt azzal indokolta, hogy tart a részegektől.

Ha meglátnak, beszélni akarnak velem, tanácsokat adnak, rosszabb esetben megtámadnak

Könyvei általában jelentős indulatokat váltanak ki, mivel azokban rendszeresen bírálja Izlandot. Szerinte a többség pont ezt szereti könyveiben, de az olvasók egy kis része

nem akar a dolgok mélyére nézni.

Izlandon nemrég jelent meg az új önéletrajzi kötete, és már tervezi az új regényét is.

Jelenleg Shakespeare Othellóját fordítom, épp ma reggel sikerült újabb öt sort lefordítani.

Hallgrímur Helgason elmondta, most először jár Magyarországon, vasárnap utazik tovább Bécsbe.

Csodálatos ez a város, és nagyon egzotikusnak találom a magyar nyelvet. És izgalmas az is, hogy az izlandi és a magyar népnek hasonló a története, közel egy időben kezdődött a két ország történelme.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top