Hírforrás

Ferenc pápa: Átkozottak azok, akik a háborúkkal pénzt keresnek

Ferenc pápa

A pápa azt mondta, a világ semmit sem tanult a múltból, nem értette meg a béke jelentőségét, ehelyett továbbra is háborúzik. Az egyházfő hangsúlyozta, hogy az első világháború és az összes többi konfliktus felesleges öldöklés volt.

Átkozottak, akik a háborún dolgoznak, miközben a békéért cselekvők életüket veszítik!

– mondta Ferenc pápa, aki már többször felemelte szavát a fegyverkereskedelem ellen, de most fogalmazott a legélesebben.

A pápa vatikáni lakhelyeként ismert a Szent Márta-ház kápolnájában tartott misén kijelentette: a világ semmit sem tanult a múltból, nem értette meg a béke jelentőségét, ehelyett továbbra is háborúzik. Az egyházfő hangsúlyozta, hogy az első világháború és az összes többi konfliktus felesleges öldöklés volt.

Ferenc pápa megismételte gyakran hangoztatott véleményét, miszerint ma is világháborúban élünk, olyan háborúban, amely a világ különböző részein egyszerre zajlik.

Közeledik a karácsony: fények, ünneplés, kivilágított fák, betlehemek… Minden álca: a világ továbbra is háborúzik

– mondta Ferenc pápa.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top