+ Építészet

Hol épülhet fel az új Csontváry-múzeum?

Csontváry-múzeum

Az ötletpályázat nem több és nem kevesebb, mint építészek, szakértők és szakmabeliek véleményének, álláspontjának és javaslatainak kikérése abban a kérdésben, hogy meg lehet-e, és amennyiben igen, hol és hogyan lehet megvalósítani Csontváry álmát száz évvel a művész eredeti terveit követően.

Az elképzelések szerint a Liget II. projekt részeként épülhetne fel a Csontváry-múzeum Budapesten, a Nyugati pályaudvar mögötti rehabilitálandó területen – írja a Népszabadság keddi számában a Miniszterelnökségtől kapott szóbeli tájékoztatásra hivatkozva.

A lap emlékeztetett arra, hogy másfél héttel ezelőtt Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette az elhelyezési ötletpályázat kiírását egy új Csontváry-múzeum létrehozására, amelyben a mester hat nagyméretű alkotása lenne látható. Lázár János Csontváry 1918-as levelére hivatkozott, amelyben a művész leírta, hogyan képzeli múzeumát.

Az ötletpályázat nem több és nem kevesebb, mint építészek, szakértők és szakmabeliek véleményének, álláspontjának és javaslatainak kikérése abban a kérdésben, hogy meg lehet-e, és amennyiben igen, hol és hogyan lehet megvalósítani Csontváry álmát száz évvel a művész eredeti terveit követően. Az, hogy Csontváry tervei egy évszázaddal később is megvalósulhatnak, a legkisebb mértékben sem a pécsi Csontváry Múzeum integritásának csorbításáról szól (.). A pécsi Csontváry Múzeum integritásának megbontása fel sem merült!

– közölte a Miniszterelnökség sajtóosztálya.

A Honvéd Főparancsnokság épületében rendezett kiállításra júniusban szállították Budapestre a festő műveit az 1973 óta létező pécsi Csontváry Múzeumból.

A Népszabadság szerint sokan kételkedtek, hogy a képek visszakerülnek-e a városba, annak ellenére, hogy a Miniszterelnökség illetékesei azt garantálták.

Őri László, Pécs alpolgármestere a lapnak elmondta: a festmények számára a jelenlegi múzeumépületben kiváló körülmények adottak. A palotát a pécsi egyházmegye nemrég újíttatta fel.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top