+ Film

Tudtam, hogy idén ez a legjobb európai film!

Paolo Sorrentino Youth, 5. mozinet filmnapok

Hogy honnan tudta a szerkesztő? Már cannes-i filmfesztiválra is ezt jelölte befutónak, pedig csak képkockákat látott belőle.

Paolo Sorrentino Ifjúság című drámáját öt kategóriában jelölte az Európai Filmakadémia (EFA) a 28. Európai Filmdíjra, amelynek esélyeseit a Sevillai Európai Filmfesztiválon jelentették be szombaton.

Hogy honnan tudta a szerkesztő? Már a cannes-i filmfesztiválra is ezt jelölte befutónak, pedig csak képkockákat látott belőle. Egyébként már A nagy szépségben benne volt, hogy Sorrentino valami egészen nagyot nyom az európai filmen, van a filmjeiben idő, és ez manapság ritka, erről maga a szerkesztő értekezett. Visszatérve a cannes-i fesztre, ott megosztotta a kritikusokat a film, de ha csak azt nézzük, milyen figurák játszanak benne, fölpezsdül az ember fantáziája. Egyébként holnap 16.45-kor játsszák a Puskin moziban.

Az Ifjúságot a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb forgatókönyv kategóriában jelölték, de a két főszereplő, Rachel Weis és Michael Caine is az esélyesek között van a legjobb női, illetve férfi színész kategóriában – olvasható az EFA közleményében.

Az Ifjúságot két film követi négy-négy jelöléssel: Roy Andersson az Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről című komédiája a legjobb film, a legjobb vígjáték, a legjobb rendezés és forgatókönyv kategóriában esélyes, Jorgosz Lanthimosz A homár című munkáját pedig szintén a legjobb film, rendezés és forgatókönyv kategóriákban jelölték, a férfi főszerepet alakító Colin Farell pedig a legjobb európai színész díjáért száll versenybe.

Sebastian Schipper a berlini éjszakában játszódó, Victoria című thrillere a legjobb film és a legjobb rendező kategóriában, a főhőst alakító Laia Costa pedig a legjobb európai színésznőnek járó díjra esélyes, a 45 év című Andrew Haigh rendezte dráma pedig a legjobb forgatókönyv, a legjobb színésznő (Charlotte Rampling) és színész (Tom Courtenay) díjáért száll ringbe.

A legjobb európai film lehet még

Deniz Gamze Ergüven Mustang című, öt lánytestvér felnőtté válásról szóló drámája, vagy Grímur Hákonarson Kosok című filmje is, amely két, egymással 40 éve nem beszélő, kostenyésztő izlandi testvér dilemmáját meséli el.

A legjobb európai vígjáték

kategória díjáért Roy Andersson filmje mellett versenyez még Eric Lartigeau egy melegszívű családról szóló története, A Bélier család, valamint a Legújabb testamentum című, Jaco Van Dormael rendezte film is.

Az olasz Mia madre című alkotásért a rendezőt, Nanni Morettit és a női főszereplőt, Margherita Buyt terjesztették fel a legjobbak közé, a brit Ex Machina pedig a legjobb forgatókönyvnek járó elismerésért és a legjobb európai színésznő díjáért versenyez, amelyre Alicia Vikandert jelölték.

A legjobb európai rendező

címre Roy Andersson, Jorgosz Lanthimosz, Nanni Moretti, Sebastian Schipper és Paolo Sorrentino mellett esélyes lehet a lengyel Malgorzata Szumowska is Body című filmjéért.

A legjobb európai színész

díjáért pedig Michael Caine, Tom Courtenay és Colin Farrell mellett versenyben van még Christian Friedel a náci Németországban játszódó, 13 minutes (13 perc) című drámáért, valamint Vincent Lindon a The measure of a man című alkotásban nyújtott alakításáért.

A legjobb forgatókönyvíró

kategória ötödik jelöltje – Roy Andersson (Egy galamb…), Alex Garland (Ex Machina), Andrew Haigh (45 év), Jorgosz Lanthimosz és Efthimisz Filippu (A homár), valamint Paolo Sorrentino (Ifjúság) mellett – a Radu Jude és Florin Lazarescu írópáros, az AFERIM! című román filmdráma alkotói.

A legjobb európai dokumentumfilm

díjára esélyes alkotások között Sean McAllister A szíriai love story, Asif Kapadia a tragikus sorsú brit énekesnőről forgatott Amy – Az Amy Winehouse-sztori című filmje, az Ivan Gergolet rendezte Dancing with Maria, A csend képe című Joshua Oppenheimer-film, valamint az Alexander Nanau rendezte Toto és nővérei versenyez.

Az akadémia háromezer főt meghaladó tagsága szavaz majd a győztesekről, akik december 12-én Berlinben vehetik át a díjaikat.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top