+ Színház

El tudod képzelni, mikor Détári Lajos verset szaval a Nemzetiben?

détári

Ha nem tudod kivárni Détári csütörtöki fellépését a Nemzetiben, addig ajánljuk, nézd meg, hogyan szaval Sharon Stone Kosztolányit.

A Vers a bajnoktól című esten közismert magyar sportolók, olimpiai, paralimpiai, világ-, Európa- és magyar bajnokok mondják el kedvenc verseiket a budapesti Nemzeti Színház nagyszínpadán november 5-én, csütörtökön.

Tavaly a magyar nyelv napján, november 13-án rendezte meg először a Nemzeti Színház a Vers a bajnoktól című estet, amelyet így most második alkalommal láthat a közönség.

Az idei eseményen Szávay Ágnes teniszező, Sors Tamás úszó, Gergely Gábor asztaliteniszező, Détári Lajos labdarúgó, Kökény Bea kézilabdázó, Kőbán Rita kajakozó, Rátgéber László kosárlabda mesteredző, Czene Attila úszó, Módos Péter birkózó, Balogh Gábor öttusázó, Petrovics Gabriella ökölvívó és Besenyei Péter műrepülő mond verset.

A műsort Kovács Koko István ökölvívó és Mohay Bence sportriporter vezeti. Az este folyamán a sportolók mellett a Nemzeti Színház művészei – Tompos Kátya, Olt Tamás és Bakos-Kiss Gábor – is fellépnek. Az estet Seres Tamás rendezi.

Ha nem tudod kivárni Détári csütörtöki fellépését a Nemzetiben, addig ajánljuk, nézd meg, hogy szaval Sharon Stone Kosztolányit.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top