+ Film

Átvette cannes-i díját a Saul fia hangmérnöke

saul fia

A Vulcain-díj 2003-ban önállósult, azóta nem a fesztivál díjkiosztó ünnepségén, hanem egy későbbi időpontban, Párizsban adják át. A hagyományoknak megfelelően az elismerést a film rendezője, Nemes Jeles László adta át Zányi Tamásnak.

A Vulcain-díjat a francia Kép- és Hangtechnikai Főbizottság (CST) héttagú zsűrije ítéli oda évente egy, a fesztivál hivatalos válogatásába meghívott film elkészítésében kiemelkedő teljesítményt nyújtó filmtechnikai művésznek. Amióta a díj 2003-ban önállósult, azóta nem a fesztivál díjkiosztó ünnepségén, hanem egy későbbi időpontban, Párizsban adják át.

A La Femis francia filmiskolában csütörtökön rendezett díjátadón a hagyományoknak megfelelően az elismerést a film rendezője, Nemes Jeles László adta át kollegájának, Zányi Tamásnak. A rendező elmondta, nagyon örül, hogy ő adhatja át az elismerést Zányi Tamásnak, akivel 2007 óta dolgozik együtt, és akivel a Saul fia előtt három rövidfilmet készítettek együtt.

Amikor a forgatókönyvvel elmentem hozzá, mondtam, hogy ennek a filmnek 50 százalékát a hang fogja adni. Akkor nevetett. Öt hónapi munka után viszont már nem nevetett

– mondta Nemes Jeles, aki szerint Zányi Tamás mindig nagyon magasra teszi a mércét.

Zányi nagyon nagy megtiszteltetésnek nevezte az elismerést, és elmondta, hogy sem erre a díjra, sem a cannes-i nagydíjra nem számítottak a film készítői. Szerint a Saul fia sajátos akusztikája nem valósulhatott volna meg a kiváló színészek és a teljes stáb munkája nélkül. Arra is felhívta a figyelmet, hogy alapvetően a rendezői és képi koncepció tette lehetővé egy olyan különleges, nem látható, kiterjesztett immerzív hangi világ létrehozását, amelyre más filmekben általában nincs lehetőség.

A hangmérnök külön köszönetet mondott kollegáinak a Saint Audio Stúdióból, annak a négy Tamásnak, akik közvetlenül segítették a munkáját. Beke Tamás a zörejekért volt felelős, Dévényi Tamás a forgatáson dolgozott, Székely Tamás volt a hangmérnöki asszisztens, Márkus Tamás pedig az utószinkronban működött közre.

A zsűri indoklása szerint a hang kiemelkedően hozzájárult a történet elmeséléséhez, a Saul fia megmutatta, hogyan lehet a hanggal elmesélni a megmutathatatlant és a kimondhatatlant. Pierre-William Glenn operatőr, a CST elnöke elmondta, hogy a zsűri egyhangúlag ítélte oda a magyar filmnek a díjat. A francia filmes a Saul fia eredeti technikai megoldásait Orson Welles alkotásaihoz hasonlította.

Elképesztő, hogyan tudja jelezni a film annak a jelentőségét, amely azon kívül történik, amit a néző lát.

Magyar filmek közül a technikai nagydíjat korábban 1957-ben Kollányi Ágoston Bölcsők című színes természetfilmje, 1965-ben Banovich Tamás Az életbe táncoltatott leány című filmdrámája és Vadász János Nyitány című animációs filmje érdemelte ki Cannes-ban.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top