+ Életmód

Így segíthetsz a rászorulókon az Átrium Film-Színházzal együtt!

Átrium Film-Színház

Magyarországon egy család évente átlagosan 100 kilogramm élelmiszert dob ki. Háztartásonként az összes megvásárolt élelmiszer 10 százaléka kerül a szemétbe. Ez azt jelenti, hogy minden tíz magyar család elláthatna egy tizenegyediket azzal az élelmiszerrel, amit megvásárolt, de nem használt fel.

A színházba járók már több hónapja adakozhatnak a Heti betevő perselyébe, ha segíteni szeretnének a szegényeken. Október közepén került ki egy ételdoboz az Átrium Film-Színház elé, ahová nem pénzt hanem tartós élelmiszert helyezhetnek el a környéken élők.

Magyarországon egy család évente átlagosan 100 kilogramm élelmiszert dob ki. Háztartásonként az összes megvásárolt élelmiszer 10 százaléka kerül a szemétbe. Ez azt jelenti, hogy minden tíz magyar család elláthatna egy tizenegyediket azzal az élelmiszerrel, amit megvásárolt, de nem használt fel.

A szegénység problémája még az olyan jó adottságokkal rendelkező városrészekben is tapasztalható a mindennapok során, mint a II. kerület.

Ennek enyhítésére, valamint a tudatos fogyasztás elsajátítására nevelés érdekében csatlakozott az Átrium az Együtt kezdeményezéséhez, melyet “Jó adni, jó kapni” elnevezéssel októberben indított el a fővárosban.

Az ételdobozba berakható minden amit nem tudunk felhasználni főzéskor, amire nekünk nincs szükségünk, de egy éhezőnek örömet okozhat. A lényeg, hogy ne könnyen romlandó legyen az adomány. (Liszt, gyümölcs, cukor, tartós tej, kenyér, vaj).

A doboz megtalálható:

Átrium Film-Színház bejárata, II. kerület, Margit krt. 55.

www.atriumfilmszinhaz.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top