+ High-tech

Világelsők között a magyar napelemes autó

A Kecskeméti Főiskolán fejlesztett MegaLux nevű autó több mint háromezer kilométert megtéve átszelte Ausztráliát, ezzel hetedik helyen végzett a napelemes autók World Solar Challenge nevű versenyén.

Hetedik lett a Kecskeméti Főiskolán fejlesztett MegaLux elnevezésű napelemes autó az Ausztráliát átszelő World Solar Challenge-en.

Az autó 3022 kilométer megtétele után ért célba az Ausztrália déli partján található Adelaide-ben, magyar idő szerint csütörtökön reggel negyed 9 körül. A Kecskeméti Főiskola GAMF csapata a megmérettetés előtt a célba érést tűzte ki célul, autójuk ezzel szemben a táv sikeres teljesítésén túl a Challenge kategóriában induló 30 csapat közül az élmezőnyben végzett.

Az első három helyen két holland és egy japán gárda végzett. A kecskemétieket csak olyan csapatok előzték meg, amelyek a legutóbbi, 2013-as versenyen is ott voltak a legjobbak között, így a MegaLux például a házigazda ausztrálok mindegyik járművénél gyorsabbnak bizonyult.

A Darwin és az Adelaide közti 3000 kilométert a leggyorsabban egy holland csapat Nuna 8 nevű napelemes járműve tette meg mindössze 3 és fél perccel előzve meg a másodikként beérkező Red One-t, egy ugyancsak holland autót. A harmadikként beérkező japán versenyautó az utolsó 30 kilométeren utasította maga mögé a michigani egyetem napelemes autóját.

A MegaLux projekten a Kecskeméti Főiskola GAMF karán egy 14 tagú csapat dolgozott. A nyáron bemutatott négykerekű, katamarán formájú futurisztikus jármű nagyrészt szénszál-kompozitból készült, mindössze 160 kilogramm tömegű és képes akár óránkénti 130 kilométeres sebességre is.

Az 1987 óta kétévente megrendezett World Solar Challengen, a világ immár legtekintélyesebb napelemesautó-versenyén idén 25 országból 46 jármű indult.

Fotó: keol.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top