+ művészet & politika

Nyitrai Zsolt egyenlőségjelet tett a török ostrom és a menekültkérdés közé

nyitrai , eger

Néhány nappal ezelőtt nemzeti emlékhelyet jelölő sztélét avattak az egri várban. Az ünnepségen Nyitrai Zsolt Fideszes képviselő kissé meglepő beszédet mondott.

Néhány nappal ezelőtt nemzeti emlékhelyet jelölő sztélét avattak az egri várban. Az ünnepségen Nyitrai Zsolt Fideszes képviselő kissé meglepő beszédet mondott.

Az ünnepségen felszólalt Radnainé Fogarasi Katalin, aki szerint aligha lehet tehát híresebb, hitelesebb emlékoszlop annál, mint ami Eger dicsőségét hirdeti. A Nemzeti Örökség Intézete 2016. május 14-én, majd ezt követően minden év május második szombatján meg kívánja szervezni a nemzeti emlékhelyek tematikus napját.

Az esős idő ellenére összegyűlt több száz ember előtt Habis László, Eger polgármestere arról beszélt, hogy a vár a hazaszeretet, az elkötelezettség, a hősi helytállás szimbóluma. A polgármester elmondta, hogy több mint fél évszázad után jelentős beruházási program kezdődött a várban: elkészült a várfalsétány, újra látogathatóvá tették a Török-kertet és zajlik a Szép-bástya rekonstrukciója is.

Ezután Nyitrai Zsolt szólalt fel, aki Eger és térségének országgyűlési képviselője (Fidesz), miniszteri biztos szavai szerint az oszmán török félelmetes birodalmi akarata 1552-ben megtört Eger várán, a „koncentrált hazaszeretet szívós falán”. Az egri hőstett pedig beépült a magyarság önazonosságába. Azt mondta: a történelem mintha ismételné önmagát.

Ma hasonló a feladatunk, csak más eszközökkel, mint anno az egri várvédőknek. Meg kell védenünk Magyarországot, Európát, a több száz év alatt keservesen kivívott kultúránkat s gondolkodásmódunkat az ide sereglő tömegektől

– fogalmazott.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top