Lájkkal segítheted, hogy Kecskemét nyerje az Európa Ifjúsági Fővárosa címet

kecso

Egyedüli magyar indulóként Kecskemét városa is versenyben van az Európa Ifjúsági Fővárosa címért. A pályázatokra úgy szavazhatunk, ha lájkoljuk az Open 2018 Kecskemét hivatalos Facebook-oldalát.

A 2018-as Európa Ifjúsági Fővárosa címért Kecskemét egyedüli magyar indulóként 19 másik európai várossal versenyzett és került be a döntőbe Cascais (Portugália) Manchester (Egyesült Királyság), Újvidék (Szerbia) és Perugia (Olaszország) társaságában. Azt, hogy 2018-ben az öt város közül melyik viselheti majd egy egész éven keresztül az Európa Ifjúsági Fővárosa címet, idén november 28-án hirdetik ki Madridban.

– olvasható a trendalelke.hu oldalon.

A versenyt 2009 óta évente hirdeti meg az Európai Ifjúsági Fórum. A pályázatra bármelyik európai város jelentkezhet. A nyertes város a kontinens fiataljainak tudományos, kulturális, sport, gazdasági, közösségi és szórakozási központjává válik egy teljes éven át.

A kiválasztott városban nagyszabású nemzetközi programokat, konferenciákat, koncerteket, sportversenyeket és kiállításokat is rendeznek.

A nemzetközi zsűri a döntés meghozatalakor figyelembe veszi a városok társadalmi támogatottságát is. Ennek egyik legfontosabb mércéje az adott település pályázatához tartozó Facebook-oldal kedveltsége és látogatottsága. A kecskeméti oldal ebben a virtuális versenyben jelenleg az első helyen áll 16.000-et meghaladó kedveléssel.

– olvasható a cikkben.