+ Életmód

1 millió forintért vásárolt volna magának egy halott menyasszonyt

szellemházasság

A szellemházasságnak – szó szerinti fordításban a lelkek házasságának (minghun) -, életükben házasságra nem lépett halottak rituális házasságkötésének több száz éves hagyománya van, elsősorban Közép-Kína, valamint a déli Kuangtung tartomány vidéki területein.

A szellemházasság, vagyis az életükben házasságra nem lépett halottak rituális házasságkötése Közép-Kínában még mindig szokás.

Egy kínai ősi szokáshoz, a túlvilági házassághoz bontott sírt három gyanúsított az észak-kínai Sanhszi tartományban – számolt be a kínai média csütörtökön. A szóban forgó sír megbontásának és a koporsóban fekvő női holttest eladásának szándéka egy 72 éves, Hou családnevű férfihoz fűződik. A Zsujcseng megyei rendőrség szerint Hou hírét vette, hogy a szomszéd faluban elhunyt egy fiatal nő, s úgy vélte, megszerzése után jó áron tovább adhatja olyasvalakinek, aki elhalálozott egyedülálló férfirokona mellé társat keres.

Az úgynevezett „szellemházasság” túlvilági menyasszonyára 25 ezer jüanért (1 millió forint) már vevő is akadt, ám az illegális sírfeltárás nyomait a temetőbe járók felfedezték, a rendőrök pedig elkapták a temetői haramiákat.

Kínában időről időre beszámol a média hasonló esetekről, legutóbb, két éve például nagy port vert fel, amikor az ország középső részén négy férfit többévi börtönbüntetésre ítéltek, mert a bíróság tíz női holttest ellopásában és eladásában bűnösnek találta őket. Az elítéltek a tetemekért akkor összesen több mint 240 ezer jüant, vagyis több mint 10 millió forintot kaptak.

A szellemházasságnak – szó szerinti fordításban a „lelkek házasságának” (minghun) -, életükben házasságra nem lépett halottak rituális házasságkötésének több száz éves hagyománya van, elsősorban Közép-Kína, valamint a déli Kuangtung tartomány vidéki területein. Előfordult már, hogy babonás családok közvetítők révén temetőkből, kórházakból lopattak el tetemeket, és arra is volt már példa, hogy közvetlenül a családtól vásárolták meg. 2007-ben és 2012-ben olyan esetekről is beszámolt a sajtó, amelyek során azért követtek el gyilkosságot, hogy az áldozatot holtában ilyen módon értékesítsék.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top