Már angolul is olvasható Hitler fekete listája

chaplin

Most először hozzáférhető angol nyelven Adolf Hitler Fekete Könyve, amely azoknak a nevét tartalmazza, akiket ki akart végeztetni – olvasható a Daily Mail oldalán. A listán szerepelt többek között Churchill, Virginia Woolf, és Chaplin is.

A történészek kiderítették, ki volt az 2 820 ember, akiket a vezér „az állam ellenségeinek, árulóknak és nem kívánatosnak” minősített.

A digitális adatbázisból az is kiderült, kik voltak a legkeresettebb állampolgárok, miért jelentettek fenyegetést a nácikra, és hogy alakult a sorsuk.

A feketelistán számos politikus, író, költő, újságíró, színész, kutató, zenész, valamint ipari- és vallási vezető is szerepel, többek között: Winston Churchill, Clement Atlee, Sigmund Freud, Aldous Huxley, Charlie Chaplin, Virginia Woolf, H.G Wells, és a brit Schindler, vagyis Baden-Powel is, aki tízezer zsidót mentett meg a II. világháború során.

A listából – amely a Tengeri Oroszlán hadművelet keretében készült – ugyan 20 ezer példány készült, ebből mindössze két darab maradt fönn a mai napig. A terv szerint a nácik megszállták volna Angliát,”ellenségeiket” pedig az SS és a Gestapo emberi gyűjtötték volna be: egyeseket azonnal kivégeztek volna, másokat viszont koncentrációs táborokba hurcoltak volna.