Mit keres egy jezsuita szerzetes az anonim alkoholisták között?

duval

Egy szerzetesnek is lehetnek alkoholproblémái, a sanzonénekes Duval atya pedig egy könyvet is írt pokoljárásáról és megmeneküléséről.

Lucién Aimé Duval: Miért oly hosszú az éj? Szabadulásom az alkoholtól. Szent István Társulat, Budapest, 1986.

Aimé Duval jezsuita szerzetes az ötvenes években szerzett hírnevet magának Jézust dicsőítő sanzonjaival. Néhány évtizeddel később akkor került be ismét a francia köztudatba, mikor Lucien néven megjelentette könyvét, amelyben alkoholproblémájából való kilábalását írta meg.

Mindent kockára tettem ezzel. Még a Jézustársasághoz való tartozásomat is; ha elöljáróm megtiltotta volna könyvem megjelentetését, kiléptem volna… (…) Nem bátorságról volt szó, ez belső kényszer volt. Elöljáróimnak bejelentettem: kiadok egy könyvet a saját alkoholizmusomról. ’Nagyon jó’ – ez volt a válaszuk. Mindent elmondhattam és mindent elfogadtak.

Ez ránk nézve is nagy szerencse, ugyanis a Miért oly hosszú az éj? egy igazi kuriózum. Irodalmi megformáltságát tekintve nem valami tökéletes; az nem derül ki, hogy az időnkénti furcsaságok az eredeti szövegből adódnak-e, vagy a fordításnál veszett el valami. Duval atya azonban olyan utazásra hív minket, ami hallatlanul érdekes és szomorú is egyben.

Valódi utazásról van szó, ugyanis Aimé Duval egy hosszú autóút során mondta szalagra a Miért oly hosszú az éj? szövegét. A könyv elején Lucien Metzből indul útnak egy genovai koncertre, értelemszerűen a szöveg akkor ér véget, amikor a szerző visszaér otthonába. Tagadhatatlanul franciás gesztus, az ember szinte látja is maga előtt, ahogy Duval az éjszakai autópályán recsegős hangján mesél a múltról.

Szerencsés, hogy Lucien nem elégszik meg egyszerű válaszokkal, a könyv elején például megpróbálja végigvenni azokat az okokat, amik az alkoholizmusba taszíthatták őt. Azonban az egyértelműnek tűnő válaszokat (gyerekkori szeretethiány, intelligencia, felnőttek elnyomása, siker, érzelmi elmagányosodás stb.) egyáltalán nem érzi helyénvalónak. Egyértelmű okra nem is bukkan, de van néhány kísértetiesen csengő mondata erről:

Ez is jellemző az alkoholistára: a kommunikáció, a kapcsolatteremtés őrült vágya. Ha önök nem értik meg, amit mondok, soha nem lesznek alkoholisták.

Lucien az alkoholizmusba való belecsúszását tisztán látja. Milyen furcsa, hogy éppen a dalszerzés az, ami összekötődött az alkoholfogyasztás aktusával: mint írja, korai éveiben az íróasztalánál írta a dalait, és az alkotás mámorát jól esett egy sörrel ünnepelni. Aztán egyre több és több sör kellett egy új dalhoz, egészen addig, amíg Luciennek be kellett vallania magának, hogy zugivóvá vált.

Lucien részletesen megírja pokoljárását, aminek a legbrutálisabb epizódja az, amikor egy liter rum marad a gyomrában, a kórházban pedig csehszlovák menekültgyerekeket kezd hallucinálni. A megmenekülésben végül nem a hit játssza a legnagyobb szerepet, hanem a közösség ereje, vagyis az Anonim Alkoholisták Társasága. Duval nem titkolja, hogy kezdetben szkeptikus volt az anonim alkoholistákkal kapcsolatban, végül aztán később maga is alakít egy kis közösséget alkoholisták számára.

A Miért oly hosszú az éj? valóban bátor vállalkozás és dicsérendő a jezsuita elöljárók nyitottsága is, mert a rendről Lucien elég keményen ír, ráadásul egy olyan belső problémáról is szólni mer, ami akár a szerzetesek hitelét is ronthatná. Duval atya úgy tartja, hogy éppen az elhallgatás az, ami a legnagyobb problémákat okozza; az első lépcső pedig a gyógyulás útján az, amikor az alkoholbeteg saját magában elnyomja a hallgatást és bevallja magának, hogy baj van.

Duval atya egy olasz tv-műsorban adja elő dalait 1959-ben: