+ Zene

Majdnem megölték a miskolci gitárost

miskolci

A vádlottak védői egyrészt azzal érveltek, hogy a fiúk – tudtukon kívül – olyan bort ittak, amely négyféle gyógyszert tartalmazott, ezáltal olyan állapotba kerültek, hogy nem voltak tisztában cselekedetükkel. Ezáltal nem büntethetők.

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletének bűntette miatt 13 és 12 év fegyházbüntetésre ítélte a Miskolci Törvényszék szerdán azt a két férfit, aki három évvel ezelőtt brutálisan összevert egy gitárost Miskolcon, az avasi temetőben.

A miskolci zenészt 2012. március 29-én este minden különösebb ok nélkül verték meg. Az orvos szakértő szerint az életét az mentette meg, hogy járókelők a bűncselekmény után viszonylag hamar megtalálták őt és kórházba került. Sérülései maradandóak, ma sem képes teljes értékű életet élni.

A törvényszék Dósa Ágnes által vezetett büntetőtanácsa az ügy harmad- és negyedrendű vádlottját segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt egy évre próbára bocsátotta.

Az ítélet ellen a vádlottak és védőik fellebbeztek, az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

A vádlottak védői egyrészt azzal érveltek, hogy a fiúk – tudtukon kívül – olyan bort ittak, amely négyféle gyógyszert tartalmazott, ezáltal olyan állapotba kerültek, hogy nem voltak tisztában cselekedetükkel. Ezáltal nem büntethetők.

Másrészt azt vitatták, hogy különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete helyett maximum az életveszélyt okozó testi sértés legyen az ítélet alapja – írja a haon.hu, a honlapon sz ügy részletei is olvashatók.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top