+ Pályázat

Idén is keresik a legjobb zenekarokat – a Talentométer győztesei lemezfelvételt és klipforgatást is nyerhetnek

Öt műfajban várják a lelkes feltörekvő zenekarok jelentkezését az idei Talentométerre, nevezni szeptember 30-ig lehet.

Öt műfajban várják a lelkes feltörekvő zenekarok jelentkezését az idei Talentométerre: pop/rock, metál, világzene/népzene, hiphop/reggae és dzsessz kategóriákban lehet nevezni egészen szeptember 30-ig.

A zsűri soraiban ezúttal Busa Pista (Irie Maffia/Zuboly), Papp Szabi (Supernem), Farkas Zoltán (Ektomorf), Gaya Arutyunyan (Deti Picasso/Wattican Punk Ballet) és Premecz Mátyás (Kéknyúl) foglalnak helyet. Ők választják ki azt a műfajonkénti kilenc indulót, akik az őszi elődöntő szakaszban az A38 hajó színpadán élőben is megmutathatják tehetségüket. A Talentométer honlapján a versenyzőkre a közönség is szavazhat, a legnépszerűbb előadók közül műfajonként egy szintén bejut az elődöntőbe.

A verseny döntőjét december 13-án tartják az A38-on, itt derül ki, kik vihetik haza idén a díjakat, vagyis a lemezfelvételi lehetőséget, a koncertklip elkészítését, a nyári fesztiválfellépéseket, valamint a Petőfi Rádió és TV különdíjait, egy teljes Akusztik és Eleven című adást.

Ebben az évben először egy kreatív játéktervező pályázat is része a versenynek, amelynek Mérő László a zsűrielnöke. Itt dizájn-, kézműves-, egyedi tervezésű asztali, logikai vagy társasjátékokat várnak, valamint egy további kategóriában mobiltelefonra vagy tabletre készült játékalkalmazásokat.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top