+ Oktatás

Az ELTE sem tud elmenni szó nélkül a migránsok mellett

Migrációkutató Intézetet állított fel az ELTE, és a humanitárius segítségnyújtás jegyében adománygyűjtő pontokat hoztak létre az egyetem karain.

Migrációkutató Intézetet állított fel az ELTE, és a humanitárius segítségnyújtás jegyében adománygyűjtő pontokat hoztak létre az egyetem karain.

A migráció az egyetem nemzetközi kutatási programjainak is témája lesz, valamint elkészült továbbá egy dokumentum, amelyben az ELTE felajánlja támogatását a válság kezeléséhez és megértéséhez. Jegyes-Tóth Kriszta kommunikációs igazgató elmondása szerint Mezey Barna, az ELTE rektora kezdeményezte a témában folyó kutatásokat koordináló Migrációkutató Intézet létrehozását.

A rektor emellett kezdeményezte a németországi Humboldt Egyetem rektorának írt levélben, hogy a két intézmény részvételével működő, elismert európai egyetemeket tömörítő CENTRAL hálózat vegye fel tudományos programjába a migráció témáját.  Emellett az ELTE olyan felajánlásokat tett, amelyek rövid távon kezelhetik és enyhíthetik az országra  nehezedő nyomást. Ilyen például a 4 hetes menekültügyi tolmácsképzés, a menekültekkel foglalkozó szociális munkások, a gyermekvédelem területén dolgozók továbbképzése, a rendőrök, katonák interkulturális képzése, a krízistanácsadás, valamint a jogklinika felélesztése.

Hosszú távon pedig a Közel-Keleten zajló folyamatok jobb megértését célzó kutatások további fejlesztésével és rendezvények szervezésével segíti az ELTE a migrációs válság okainak megértését, és megoldási javaslatok kidolgozását. Tudatták azt is: az ELTE polgárai közül sokan magánemberként önkéntes munkát végeznek, például az Orientalisztikai Intézet arab, török és iranisztika szakos hallgatói és oktatói tolmácsolást vállalnak. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara civil szervezetekkel együttműködve adománygyűjtő akciót is indított, amelyhez valamennyi kar csatlakozott, összegyetemi szintre emelve ezzel a humanitárius segítségnyújtást.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Nonemart szerint:

    Gratulálok, ilyenkor azért fellángol a remény, hogy vannak értelmiségiek e tájon ! A kormányt nézve a kép ezzel ellentétes. Balog mit szólt ehhez, a felvételen egy más alkalommal látható (teljesen feleslegesen) ?

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top