+ Történelem

Gyönyörű könyv került a Debreceni Református Kollégium könyvtárához

dávidházy református

Hatszázezer forint értékű, száz évesnél is régebbi könyvkötészeti remekmű került a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárába, a ritkaságot hétfőn mutatták be a sajtó képviselőinek.

Papp László polgármester az ünnepségen elmondta, hogy az önkormányzat a vételár felével, 300 ezer forinttal támogatta annak a díszes albumnak a megvásárlását, amelyet Dávidházy Kálmán, az egykori híres debreceni könyvkötő dinasztia jeles képviselője készített.

áborjáni Szabó Botond, a Tiszántúli Református Egyházkerület tudományos gyűjteményeinek igazgatója, Papp László polgármester és Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke (b-j) megtekintenek egy 1899-ben tervezett és készített értékes díszalbumot a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának olvasótermében a könyv bemutatóján 2015. szeptember 14-én. Az album, amelyet egykor Dávidházy Kálmán debreceni könyvkötőmester és iparművész készített, a helyi önkormányzat pénzügyi segítségével került a könyvtár gyűjteményébe. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Gáborjáni Szabó Botond, a Tiszántúli Református Egyházkerület tudományos gyűjteményeinek igazgatója elmondta: az egyedi készítésű, hat fényképet tartalmazó díszalbumot Dávidházy Kálmán könyvkötő mester és iparművész tervezte 1899-ben a nagyváradi Stern család kiskabai birtokán dolgozó alkalmazottak kérésére, Stern Paula esküvője alkalmából. A debreceni könyvkötészeti hagyományokat folytató, préselt, aranyozott, festett bőrkötésű, magyaros ezüstveretekkel ellátott album azért fontos darab, mert egy már meglévő gazdag gyűjteményt bővít a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában, ahol a felújítás befejeztével a nagyközönség is megtekintheti a remekművet – hangsúlyozta az igazgató.

Egy 1899-ben tervezett és készített értékes díszalbum a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának olvasótermében a könyv bemutatóján 2015. szeptember 14-én. Az album, amelyet egykor Dávidházy Kálmán debreceni könyvkötőmester és iparművész készített, a helyi önkormányzat pénzügyi segítségével került a könyvtár gyűjteményébe. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A 32 centiméter magas, 38 centiméter széles és 7 centi vastag ritkaságot egy aukciósházban bukkantak rá.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top