+ Életmód

Beer Miklós: Rendkívül önzőek vagyunk, ebből jó lenne kigyógyulni

beer miklós

A menekültkérdés volt az egyik apropója annak az interjúnak, melyben Beer Miklós püspököt faggatta Kertész Anna.

Beer Mikósról általánosságban elmondható, hogy a katolikus egyház azon vezetői közé tartozik, aki hajlandó akár a saját egyházát is kritikusan nézni, s meglátásainak hangot is ad. Éppen ezért sokakat meghökkentett egy múlt heti rádióinterjú. A szombaton megjelenő Vasárnapi Hírek számára Kertész Anna készített figyelemre érdemes interjút a püspökkel. A válaszokból idézünk:

…Van egy szép tanmese: megy a vándor az úton, bottal a kezében és egy út menti bokor megrezzen. Biztos kígyó – és odacsap. De egy kismadár esik ki a levelek közül. Először bizalmat kell adni. Először a jót feltételezni. Mérgezett ez az egész világ. Borzasztó, hogy milyen politikai manipulációk lehetnek ennek a népvándorlásnak a hátterében. De nem lehet úgy élni, hogy állandóan csak azt keressük, miként tudunk valamilyen feladat alól kibújni. Azt hiszem, az egész társadalmunk most ezzel kínlódik, és benne az egyházunk is. Mi a megszokott életünkhöz akarunk ragaszkodni és indokokat keresünk, hogy miért nincs semmi közünk hozzájuk, mit akarnak itt, miért nincs rájuk szükség. Próbáljuk a másik oldalt nézni. Hogy ezekkel az emberekkel a saját identitásunkat is meg tudnánk találni. Erről beszél Ferenc pápa is, és egyre többen egyházi oldalon, legutóbb a magyar jezsuiták közleményükben: alkalom ez a népvándorlás, hogy újra megtaláljuk a keresztény identitásunkat.

Nehéz okosan beszélni. Úgy éreztem annál az interjúnál, hogy nem szabad ellentétet gerjeszteni az egyházon belül, káros, ha az egyik pap ezt mondja, a másik azt. A mundér becsületét védtem. És most is azt gondolom, nem baj, hogy ha mi az állami intézményekkel együttműködünk, hiszen hosszú távon az vezet eredményre. Nyilván kellenek a spontán reagálások, amikor az ember konkrétan szembekerül egy bajba jutott emberrel. De a hosszú távú megoldás csak átgondolt folyamatok révén jöhet el. Meggyőződéssel mondom: igazságtalan, hogy Magyarország próbálja betartani az uniós előírásokat, és ezért bántják.

…Aztán arra gondolok, amiben nemrég egy magyar származású muszlim sejkkel maradtunk egy hosszú beszélgetés végén: ha a muszlimok a Korán, mi pedig a Biblia szerint élünk, akkor nem lesz semmi baj.

Az interjú teljes terjedelmében elolvasható a Vasárnapi Hírek honlapján.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top