A migráció nem válság, hanem esély – Bódis Kriszta, Kálmán László és Lévai Katalin a menekültkérdésről

Turay_fekvo

Manapság a menekültkérdés foglalkoztatja legjobban a társadalmat. Egy, a Kibicen megjelent, portálunkon és a Mandineren is idézett interjú kapcsán tudósokat, művészeket, közszereplőket kértünk arra: adjanak rövid elemzést a cikkek alatt szerepelő kommentek alapján. Fullajtár Andrea, Csepeli György és Karsai László gondolatai ITT, Tóth Krisztináéi, Salamon Andráséi és Csányi Vilmoséi pedig ITT olvashatók. Ezúttal Bódis Kriszta, Kálmán László és Lévai Katalin véleményét adjuk közre.

BK1Bódis Kriszta író, dokumentumfilmes

Alapvető emberi értékünknek tekintem, hogy szeretettel és békességben megosztjuk a másikkal, amink van. Az egész életemet igyekszem ennek a szolgálatába állítani. A szüleim háza mindig, mindenki előtt nyitva állt, aki kért, kapott szállást, megpihenhetett, enni, inni, játszani lehetett hozzánk jönni. A mi házunkban minden nap itt vannak a gyerekeim barátai az iskolából, az utcáról, gyakran az én stúdiós roma és nem roma növendékeim Ózdról…

Gyakorlom az együttérzést. Elképzelem, hogy menekülnünk kell az otthonunkból, hogy üldöznek, hogy megbélyegeznek, hogy gyűlölnek, hogy az ártatlan gyermekeimre úgy tekintenek, mint valami kórságra…

Gyakorlom az együttérzést, mert abból tud fakadni az elfogadás, ami a szeretet maga.

A fiam tegnap reggel kinyitotta a szemét és azt mondta a menekült férfiakról, nőkről, gyerekekről: ,,De hát ezek az emberek nem is itt akarnak maradni, tovább akarnak menni, miért nem engedik őket? Milyen rossz lehet nekik…”

Ha a megosztás, az adás, a másik ember befogadása és elfogadása lenne a mindennapi lelki és cselekedetbeli gyakorlatunk, nem pánikolnánk annyit, hogy mi lesz, ha elvesznek tőlünk valamit. Nincs mit elvenni, hiszen mi adjuk.

Nem akarok gazdag lenni, mert gazdagnak lenni gyengeség. Olyan gyengeség, amely kénytelen erőt mutatni és agresszívan védeni, ami az övé. Az a gazdagság, ha szétosztom magam. Az az erő.

A migráció nem válság, hanem esély. Esélyt ad arra, hogy tegyük, ami alapkötelességünk: oszd meg ember-tesvéreddel amid van, amire szüksége van! Ha erre a hétköznapi gyakorlatra épül a társadalom, akkor  a  – cselekvésben életre kelő, mindent átitató, tudatos – szeretet feléd is visszaáramlik. Éljünk ezzel a csodálatos eséllyel!

Igen, lehet, hogy ez itt valaminek a vége, de egyúttal valami új kezdete is. A jelenségre reagálni mindenkinek egyénenként feladata, mindenkinek egyénenként feltett kérdés és lehetőség. Mindaddig, amíg nem fogjuk ezt fel, marad a károgás, a másikra mutogatás, az ostobaság, az erőszak és a világvége. A magam részéről, szomorúan, azt is el fogom tudni fogadni, ha minden marad a régiben, és a gyűlölet, az önzés, a kapzsiság spiráljából nem tudunk kitörni. De mindvégig hiszem, hogy van üdvösség. Egy segítő karnyújtásnyira.

Ez a sok gyűlölet a másik ember felé megmérgezi a lelket, a közös lelkünket is.  Nincs jó vagy rossz ember. Mindkettő vagyunk, de nem mindegy, melyik oldalunkat tápláljuk, mert az fog győzni, amelyiket erősítjük. A gyűlölet önálló életet fog élni bennünk, és megöl. Testvérek vagyunk, mi, nem cigány magyarok és cigány magyarok is, emberek, vándorok, reménykedők.

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs

 

Fotó: Kovalovszky Dániel

Fotó: Kovalovszky Dániel

Kálmán László  nyelvész

Az emberek fejében mindenféle gondolatok kavarognak, a legkülönbözőbb egymásnak is ellentmondó hiedelmek, tapasztalatból és szóbeszédből származó előítéletek, mindenféle eredetű értékítéletek. Ezek nem alkotnak koherens rendszert.

A hétköznapi ember nem fordít sok időt és energiát arra, hogy ezek között rendet vágjon – ezért nem ítélhetjük el; akik sokat törődnek ezzel, például a filozófusok, azoknak is csak részben sikerül.

A sokféle kavargó zagyvaság és ésszerűbb gondolatok közül azok erősödnek fel, amelyek külső megerősítést kapnak olyan forrásokból, amelyeknek presztízsük van a szemünkben. Talán a média ezek közül a legnagyobb tekintélyű, meg a benne elhangzó politikusi megnyilvánulások. Sokan a politikai elfogultságuk alapján szűrik ezeket, de még többekre egyszerűen csak a gyakrabban hallhatóak hatnak erősebben.

Ha a szörnyű menekültáradat problémája erőszakhoz, a minden ember egyenlő méltóságát sértő intézkedésekhez és cselekményekhez fog vezetni (ahogy már vezetett is), azért nagyon nagy részben ezek a tekintélyes véleményforrások fogják viselni a felelősséget. A fent elmondottak miatt a legkülönbözőbb portálok cikkei alatt megjelenő erőszakos, buta, visszataszító kommentekért is elsősorban őket hibáztatom, és csak másodsorban közvetlenül a gyáván névtelenségbe burkolózó szerzőiket.

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs

levai_katalin1Lévai Katalin szociológus, ex-miniszter

Menekültügyben végtelenül elkeserítőnek tartom mindazt, ami itthon történik. A kormány és a Jobbik egymásra licitálva kelt idegenellenes hangulatot, a hivatalos kommunikációban egyetlen együttérző szó nem hangzik el, a kormányzati tettekben csak elutasítás tapasztalható. Az EU-ról is úgy beszélnek, mint valami idegen, ellenséges szervezetről, mintha nem tudnák, hogy mi is a része vagyunk.

Az EU régóta küzd a bevándorlás kérdésével, a nagy nyugat-európai városok lakosságának körülbelül harminc százaléka évek óta arab, török, észak-afrikai, egyéb bevándorlóból áll, lásd Párizst, Brüsszelt, Hamburgot stb., mégis élhető ott az élet.

Az EU-ban a nyugati szocdemek az integrálás elsődleges támogatói, de a Néppárt is sokkal inkább befogadó, racionális politikát folytat, mint az itthoni jobboldal. Nyilvánvaló, hogy közös menekültügyi politikára van szükség, a tagállamoknak össze kell hangolniuk a jogi szabályozást, az országoknak pedig saját teherbíró képességük arányában részt kell vállalniuk a menekültkérdés kezelésében.

Hosszú, évtizedekig velünk élő problémáról van szó, el kell dönteni, hogy kihívásnak, lehetőségnek tekintjük-e – amikor  megmutathatjuk a szolidaritásunkat, az integrálásra való képességünket, amikor hajlandónak mutatkozunk tőlünk idegen kultúrával együtt élni –, vagy önző, egoista módon elzárkózunk, irracionális döntéseket hozunk – ab  ovo ellenségnek tekintjük a bevándorlót, s ezzel a saját életünket is megkeserítjük, permanens harcban és gyűlöletben élünk. Merkel szerint Németország a lehetőségek és a remény hazája.

És Magyarország?

Karsai Lászlóval annyiban vitatkozom [lásd itta szerk.], hogy részemről érthetőnek tartom a múlt és a jelen eseményei közötti bizonyos párhuzamok megidézését.

Ismerősek a gyűlölködő, ellenséges reakciók a más vallású, más bőrszínű, más kultúrából érkező, kiszolgáltatott emberekkel szemben. Ismerős emlékeket idéz a segítők megfenyegetése, ismerős a lakossági passzivitás, de szerencsére ismerős az is, hogy vannak önfeláldozó, jóindulatú emberek, akik erejükhöz mérten, sőt sokszor azon felül is segítenek.

Többségükben nők, akik étellel, ruhával, jó szóval, idejüket és energiájukat nem kímélve ingyen munkát végeznek az állam helyett. Sajnos a legnagyobb jóindulattal sem tudják pótolni azt, amit az állami szervezetek elmulasztanak, viszont az ő segítségük és emberi helytállásuk nélkül már régóta katasztrofális helyzet állt volna elő.

Ma nálunk az állam és az egyházak helyett néhány önkéntes és civil szervezet végzi el azt a humanitárius munkát, illetve kapacitás híján annak pusztán a töredékét, amire szükség lenne. A menekültek ellátását, étkeztetését, elszállásolását, az orvosi segítségnyújtást szervezett keretek között kellene végezni, különben a szemünk láttára halnak meg gyerekek, nők, férfiak. A segítségnyújtás nem pusztán keresztényi kötelesség, hanem a józan ész is megkívánja, ha élhető, emberi világot akarunk magunk körül.

Megalázó, rettenetes érzés tehetetlenül nézni mások szenvedését, ezért

mindenkit csak arra bíztathatok, hogy lehetőségeihez mérten segítse a szerencsétlen sorsú menekülteket.

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs

 

 



  • Kökény

    A tisztelt nyilatkozókkal csak egy gond van: nem a valódi világban élnek. Álmodoznak mindenféle eszményekről, ideákról és ezt próbálják ráhúzni a valóságra.

    • Stark

      Teljesen egyetértek Kökény felhasználó nevű hölggyel/úrral. A nyilatkozók szegények, mintha álomvilágban élnének. Valaki vagy tudatosan mond ilyeneket (ideológiájuk ismeretében) vagy tudatlanul nyilatkozik. Ez utóbbi esetben nagyon nagy gond van, és talán még orvosi segítség is szükséges számukra!