Daniel Goleman: A jóság hatalma [A FORCE FOR GOOD] – Libri Kiadó, 2015 – fordította Tóth Zsuzsanna – 336 oldal, kemény kötés – ISBN 9789633105047
Nagyjából huszonöt éve lehetett, hogy felfigyeltem a Dalai Lámára, akkor még postai úton lehetett stencilezett kiadványokat rendelni a Buddhista Missziótól. Ők küldtek egy képet Őszentségéről, a XIV. Dalai Lámáról. Kitettem a képet az íróasztalomra, s aztán kaptam érte hideget-meleget… mert az íróasztal egy klasszikus, rendszerváltás előtti katolikus középiskolában volt. Sok-sok értelmetlen és célt tévesztett lázadásom között ez azok közé tartozik, amiket nem bántam meg. Ennek köszönhetem, hogy azóta is figyelemmel kísérem ennek a végtelenül szimpatikus fickónak a tevékenységét.
Nem nagyon van a világon olyan vallási vezető, aki képes lenne arra, hogy ekkora távlatokban gondolkozzon (Ferenc pápát egyelőre kihagynám az összehasonlításból). A Daniel Goleman által írt könyv – mint azt Tendzin Gyaco előszava is megerősíti – meglehetősen pontosan tükrözi a száműzetésben élő vallási vezető gondolatait, s ugyanakkor személyiségét is jól körülrajzolja. A könyv szerzője, Daniel Goleman pszichológus és tudományos újságíró, aki nem csak felvállalja, hogy termékenyítően hatnak rá a Dalai Láma gondolatai, de arról is számot tud adni, hogy ezeknek a gondolatoknak mi az alapja.
- Dalai Láma: Kevesebb erőszak lenne a világon, ha több női vezető lenne
- Patti Smith köszöntötte a Dalai Lámát – videó
A jóság hatalma című könyv megerősíti az olvasót abban a tudatban, hogy Őszentsége tulajdonképpen forradalmár, akinek eszköze az eszköztelenség, s harca a megbékélés. Nem ő lesz az, aki seregek élén visszafoglalja Tibetet a kínaiaktól, s nem ő lesz az, aki új Alkotmányt/Alaptörvényt ad az emberiségnek. A Dalai Láma – bármilyen furcsán is hangzik – tisztában van azzal, hogy a Tibet elleni kínai agresszió nélkül ma nem lenne lehetősége arra, hogy a világ vezető tudósaival cseréljen eszmét, s milliókhoz juttassa el fontos meglátásait. Számomra, sajnos – ma még! – nem járható ez az út, s azt gyanítom, hogy sokan vagyunk, akiknek lenne még mit csiszolnunk magunkon… a handabandázás helyett.
Daniel Goleman könyve nem megtéríteni akarja az Olvasót, hanem meggyőzni. Szerinte/szerintük tényleg teljesen mindegy, hogy milyen vallás díszletei között – vagy azokon kívül – teszünk szert a szükséges önismeretre, s milyen úton jutunk el addig a felismerésig, hogy a mostani helyzet már tarthatatlan, s az idő megérett a változásra… amit magunkon kell(ene) elkezdeni.
Kapkodunk fűhöz-fához-virághoz, keressük a megoldást a bazinagy megmondók mondataiban, s közben lehet, hogy „csak” arra a mosolygós, vágott szemű öregemberre kellene odafigyelni kicsit jobban, mert vannak olyan szavak, melyeket új tartalommal kellene megtölteni:
szeretet, együttérzés, párbeszéd, kedvesség, gondoskodás, érzelmi nevelés, emberközpontúság…
Ma, Magyarországon, amikor esélyünk van arra, hogy végre ne valami ellenében, hanem valami mellett elköteleződve fogalmazzuk újra értékeinket, nagyon nagy szükség van erre a könyvre. Elküldené valaki az ország vezetőinek? Hátha belelapoznak!
