+ Tánc

Egy tehetségkutató, ahol mindenki győztes

páva

Ma kezdi sugározni a Duna televíziós csatorna a Fölszállott a páva új, gyermekeket bemutató szériáját. A népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának harmadik évadában több mint kétezer 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé.

Ma kezdi sugározni a Duna televíziós csatorna a Fölszállott a páva új, gyermekeket bemutató szériáját. A népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának harmadik évadában több mint kétezer 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé.

Szeptember 4-től nyolc pénteken át 20.30-tól a Duna sugározza a nyári területi válogatókról készült filmeket, amelyek végén az is kiderül, hogy kik jutottak tovább, melyik az a 48 produkció, amellyel a nézők a novemberben kezdődő élő adásokban találkozhatnak. Ma az első, szekszárdi területi válogatóról készült összeállítás kerül a közönség elé.

A látványos produkciók mellett teret engedünk a gyermeki léleknek is: megtudhatjuk, hogyan kell viselkednie a fiúknak, cserébe mi a lányok feladata, hogyan lehet legyűrni az iskola okozta stresszt, és hogy miért jelent katasztrófát napközisnek lenni, főleg kamaszkorban

– mondta Scrob Andrea felelős szerkesztő. Szerinte meglepő volt a gyermekek nyitottsága, éleslátása, de leginkább bátorsága, amellyel félelmeiket, aggályaikat és örömüket is meg tudták fogalmazni. Ezúttal is négy kategóriában állnak színpadra a versenyzők: a közönség énekes szólistákat és énekegyütteseket, hangszeres szólistákat és zenekarokat, szóló és párostáncosokat, valamint néptáncegyütteseket láthat-hallhat. A 48 produkció tagjai júliusban, a Balaton partján ismerkedhettek egymással, a zsűrivel, a felkészítőkkel és a stábbal. Az együtt töltött napokat bemutató dokumentumfilm október 30-án látható a Dunán.

A táborban felelevenítették a lassan homályba vesző népi magyar gyermekjátékokat, például a métát, a sárpuskát, a pitykézést, készítettek egy teljes falut agyagból, de természetesen a strandolás sem maradt el. Az egyhetes nyaralást fergeteges közös színpadi produkcióval és táncházzal zárták – tudomásul véve, hogy ami novemberben a stúdiókban elindul, az csupán egy játék: a győzteseket már kihirdettük. Ebben az évadban ugyanis mindenki az, aki részt vett a Fölszállott a páva elnevezésű élményben

– mondta Balogh Júlia, a Fölszállott a páva életre hívója, vezető szerkesztője. A zsűri elnöke ezúttal is Sebő Ferenc lesz, további tagjait hamarosan megismerhetik a nézők. A területi válogatók bemutatása után november 6-án kezdődnek a budapesti stúdióból sugárzott élő adások. A négy elődöntőt két középdöntő követi, a döntőt pedig december 18-án láthatják a nézők. Az érdeklődők további részleteket ezen a weboldalon találnak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top