+ Tudomány

Svájcban bármikor bekövetkezhet egy katasztrofális földrengés

földrengés

A tízévnyi munka eredményeként elkészült szeizmikusveszély-meghatározó modell – amely a szolgálat immár elavult 2004-es verziójának utódja – jelentősen javítja a földrengésekre és azok veszélyességi fokára vonatkozó előrejelzéseket az ország egészére kiterjedően.

A földrengések jelentik a legnagyobb természeti kockázatot Svájcban – figyelmeztet a zürichi műszaki egyetemen (ETH Zürich) működő Svájci Szeizmológiai Szolgálat (SED), amely szerint az országban rendszeresek a mérsékelt földrengések, ugyanakkor

bárhol és bármikor bekövetkezhet egy erős, akár katasztrofális következményekkel járó rengés is.

A tízévnyi munka eredményeként elkészült szeizmikusveszély-meghatározó modell – amely a szolgálat immár elavult 2004-es verziójának utódja – jelentősen javítja a földrengésekre és azok veszélyességi fokára vonatkozó előrejelzéseket az ország egészére kiterjedően. Svájcban évente mintegy 500 földrengést jegyeznek fel.

A továbbfejlesztett modellek, az új és pontosabb adatok, valamint a történelmi forrásokra alapozott és felülvizsgált becslések szerint továbbra is a Svájc délnyugati részén fekvő Wallis kantonban a legmagasabb a szeizmikus veszély, majd Bázel, Graubünden, Sankt Gallen és az ország középső része következik a sorban – ismertette a business-standard.com.

A SED szerint azonban elméletileg az ország 26 kantonjának bármelyikében, bármikor bekövetkezhet egy erős, akár katasztrofális következményekkel járó földrengés.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top