+ Képzőművészet

Személyes Határvédelmi Eszközt fejlesztett ki Weiler Péter

személyes terepvédelmi eszközt

A Dumaszínház színpadán teszteltük tegnap este a Személyes Határvédelmi Eszközt. Jól szerepelt, a fotókon látszik, hogy Kovács András Péter és Litkai Gergely hiába próbálnak behatolni, hála az erős szögesdrótnak és a jól tervezett konstrukciónak.

A Weiler Péter által kifejlesztett személyes menekültkerítés egyszerűbb megoldást kínál, mint az egész ország körülkerítése. Itt csupán azt kell körülkeríteni, aki úgy érzi, az ő biztonságát fenyegetik az idegenek. Remekül működik egyébként etnikai, szexuális és vallási kisebbségek, valamint eltérő politikai nézetű csoportok esetében is.

személyes terepvédelmi eszközt

Weiler Péter futásra készen

A személyes Határvédelmi Eszközt 2015. augusztus 31.-én 13 órakor mutatják be a jónéhány bevándorló szobrával díszített Hősök terén, ahová sok furcsa külföldi szokott ellátogatni, így valószínűleg nemzetközi fotós stáb fogja megörökíteni a performanszt. Holnap bárki kipróbálhatja a személyi határzárat, amelyben, csekély tömegének köszönhetően, futni is lehet.

Weiler Péter így ír Facebook-oldalán a tegnapi kerítéstesztről:

A Dumaszínház színpadán teszteltük tegnap este a Személyes Határvédelmi Eszközt. Jól szerepelt, a fotókon látszik, hogy Kovács András Péter és Litkai Gergely hiába próbálnak behatolni, hála az erős szögesdrótnak és a jól tervezett konstrukciónak, az Eszköz ellenállónak bizonyult. Hétfőn augusztus 31-én 13 órakor a Hősök terén csinálunk nyilvános bemutatót. Ki lehet majd próbálni, fotót készíteni a prototipusról. Köszönet a gyártónak: Norbert Ferencz.

Weiler Péter korábban már több olyan performanszt szervezett, amelyek a művészet eszközével mutatták meg a regnáló kormány abszurd intézkedéseit. A vasárnapi boltbezárás első hétvégéjén vécépapírt és ásványvize árult a kocsijából egy bevásárlóközpont üres parkolójában. Nem sokkal később a Questor-ügy kapcsán hajléktalannal árusított hamis kötvényeket a Magyar Nemzeti Bank előtt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top