+ Film

Ezért osztottak ki száz fényképezőgépet a hajléktalanok között

Cafe Art

Évekkel ezelőtt sztrókot kaptam, ami teljesen tönkretett. Amikor legelőször részt vettem a versenyen, képtelen voltam bárki szemébe belenézni vagy megszólalni. Végig szemlesütve járkáltam, magamhoz szorítva a fényképezőgépet – meséli az egyik résztvevő.

A brit Cafe Art projekt kezdeményezői 2012 óta szerveznek hajléktalan embereknek művészeti eseményeket, ahol megmutathatják tehetségüket. Korábban például kávézókban függeszthették ki képeiket, műveik eladásából pedig némi pénzhez is jutottak. Idén azonban mást terveztek.

Mégpedig azt találták ki, hogy 100 eldobható Fujifilm fényképezőgépet osztanak ki hajléktalanok között, és felkérik őket, fényképezzék körbe Londont, bemutatva, hogyan látják a brit fővárost.

A „My London” projekt keretében egy gyorstalpaló fényképészeti kurzuson is részt vehettek, amit a Royal Photographic Society szakemberei tartottak.

Cafe Art

Fotó: David Tovey / www.boredpanda.com

A száz gépből – noha mind eldobható kamera volt – , nyolcvanat visszavittek, és körülbelül 2500 képet exponáltak. Ezek közül húsz fényképet választott ki a rangos zsűri, akik a Fujifilm, az Amateur Photographer, a London Photo Festival, a Christie’s, és a Homeless Link szakembereiből kerültek ki.

Cafe Art

Fotó: Mary Vallerly / www.facebook.com/cafeartforhomelessartists

A legjobb húsz fényképet a Kickstarteren mutatták be, ahol a nagyközönség is szavazhatott: több mint 2 400-an adták le voksukat kedvenc fotóikra, amiből jövőre elkészítik a Café Art 2016 My London naptárat.

Az összes pénzt, amit a kampánnyal összeszedünk visszaforgatjuk a projektbe

– mondta a Cafe Art igazgatója, Jeffrey Young.

Cafe Art

Fotó: Brian Dale / www.facebook.com/cafeartforhomelessartists

Az eladott, lenagyított képekből és a naptárból befolyó összeg egy része a nyertesekhez kerül, a másik részéből pedig művészkellékeket vásárolunk a hajléktalanokat foglalkoztató művészetterápiás foglalkozásainkra

– tette hozzá.

A művészet az egyik legfőbb eszköz, ami hozzájárulhat a hajléktalan emberek mentális felépüléséhez, hiszen rengeteg trauma érte őket. Továbbá fontosnak tartjuk, hogy a hétköznapi emberekhez is közelebb kerüljön a téma, csökkentve a szakadékot a társadalom peremén és az átlag életmódot élők között.

– olvasható projektjük leírásában.

Cafe Art

www.boredpanda.com

A fentieket megerősíti a programban résztvevők véleménye is:

Évekkel ezelőtt sztrókot kaptam, ami teljesen tönkretett. Amikor legelőször részt vettem a versenyen, képtelen voltam bárki szemébe belenézni vagy megszólalni. Végig szemlesütve járkáltam, magamhoz szorítva a fényképezőgépet. Az esélytelenek nyugalmával vágtam neki az egésznek, elvárások nélkül. Csak fogtam magam, és elkezdtem fényképezni. És attól a pillanattól kezdve örökre megváltozott az életem. Lenyűgöző, hogy mire képes egy egyszerű kis eldobható kamera. Helyreállítja az önbecsülésed.

– nyilatkozta David Tovey, az egyik nyertes.

Cafe Art

Fotó: Shakeela Ramchaitar / www.facebook.com/cafeartforhomelessartists

(Forrás: boredpanda.com, mymodernmet.com)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top