Hírforrás

Meghalt a pedofíliával vádolt pap

Holtan találták vatikáni otthonában a pedofíliával és gyermekpornográfiával vádolt volt érseket, Józef Wesolowskit. A Vatikán közleménye szerint a 67 éves Wesolowski természetes halállal halt meg.

Holtan találták vatikáni otthonában Józef Wesolowski volt érseket, akit az egyházi bíróság kizárt a papi rendből és első fokon elítélte pedofília és gyermekpornográfia vádjával. A Vatikán közleménye szerint Wesolowski természetes halállal halt meg.

Józef Wesolowski volt az a pap, akit 8-17 évesek ellen elkövetett nemi erőszakkal vádoltak a Dominikai Köztársaságban, és akinek számítógépén nagyjából százezer pornográf fotót és videót találtak tavaly, amikor őrizetbe vették.  Júliusban kezdődött a másodfokú pere a vatikáni bíróságon, de az első tárgyalás alig hat percig tartott. A volt érsek július 12-én rosszul lett, és egy római kórház intenzív osztályára szállították. Ezt követően visszatért a Vatikánba, amelynek területét nem hagyhatta el. Wesolowski rosszulléte miatt a vatikáni bírók határozatlan időre felfüggesztették a pert.

Józef Wesolowski karrierje a következőképpen alakult:

  • A nyolcvanas évektől dolgozott a vatikáni diplomáciában.
  • 2008 és 2013 között apostoli nunciusként szolgált a Dominikai Köztársaságban.
  • Ferenc pápa 2013 nyarán visszahívatta Rómába, mert a dominikai rendőrség vizsgálatot indított ellene pedofília gyanúja miatt.
  • Tavaly őrizetbe vették, ekkor találták meg a számítógépén a rendkívül gazdag, nagyjából százezer felvételből álló pornográf gyűjteményt, benne gyermekpornográf tartalmakkal.

Wesolowskit tavaly nyáron zárták ki a papi rendből, majd szeptemberben vették őrizetbe. Gyenge egészségi állapota miatt nem a vatikáni fogdába került, hanem a vatikáni bíróság épületének egyik lakosztályába. Szabadlábra helyezése óta nem hagyhatta el a Vatikán területét. Józef Wesolowski 67 éves volt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top