+ Zene

Hiába a barátságtalan idő, megnyílt a Mesterségek ünnepe

Mesterségek ünnepe

Az esős, barátságtalan idő ellenére már az első nap délelőttjén sok érdeklődőt vonzott a Mesterségek ünnepe a budai Várban. A csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvény középpontjában az idén a pásztorok élete áll, a díszvendég pedig Spanyolország.

Az esős, barátságtalan idő ellenére már az első nap délelőttjén sok érdeklődőt vonzott a Mesterségek ünnepe a budai Várban. A csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvény középpontjában az idén a pásztorok élete áll, a díszvendég pedig Spanyolország. Az immár 29. alkalommal megvalósuló rendezvényen a még élő, ám ritka kézműves hagyományokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, emellett nép- és világzenei koncertek, táncházak, kézműves vásár és gyermekprogramok várják a látogatókat.
Igyártó Gabriella, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének (NESZ) ügyvezető igazgatója  elmondta: a spanyol kézművesek Extremadurából és Galiciából érkeztek, saját vidékük hagyományos kultúráját mutatják be. Sokféle mesterséget hoztak, többek között ékszerkészítők, üvegfestők, bőrdíszművesek, cipőkészítők, fazekasok alkotásait láthatják az érdeklődők a Savoyai teraszon. A látogatókat spanyol vendéglátás is fogadja.

Hozzátette: az előző évek vendég-országai szintén visszatértek a rendezvényre, így az Oroszlános udvarban Kirgizisztán, Üzbegisztán, Algéria népművészetéből is kaphat ízelítőt a közönség. Egy algériai női kézműves egyesület például újragondolt viseleteket, ma hordható ruhákat fog bemutatni. Oroszországból is érkeztek kézművesek és mint minden évben, a határon túli magyarok is bemutatkoznak több helyszínen a budai Várban – tette hozzá.

Kiemelte: a pásztorművészet, a pásztorok mitikus élete a rendezvény fő témája. Autentikus pásztoremberek érkeztek a várba, akik felépítettek egy igazi pásztor hajlékot, bemutatják mindennapi életüket, munkájukról, életmódjukról mesélnek, viseleteket mutatnak be, pásztorhangszereket szólaltatnak meg, pásztortáncot tanítanak.
Mint mondta, a pásztor pihenő kertnek elnevezett helyszínen a legkisebbektől a nagyobb gyerekekig mindenki találhat programokat. Pásztorételeket is megkóstolhatnak az érdeklődők, a pásztorokkal kapcsolatos néprajzi előadásokat tartanak és fotókiállítás is látható.
Igyártó Gabriella elmondta: a rendezvényen mintegy 800 kézműves van jelen, több mint félszáz látványműhely mutatja be a különböző mesterségeket. Emellett bemutatkoznak a kézműves iskolák is, a kézműves mesterségeket oktató felnőtt képzőintézmények. Mint mondta, szeretnénk, ha egyre többen megismernék ezeket a hagyományőrző mesterségeket, aki pedig kedvet kap valamelyikhez, az be is iratkozhat az egyik kézműves iskolába.

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége által megrendezett eseményen főzőbemutatók, mesemondás, bábszínházi előadások, tánc- és énektanulás, pásztorjátékok és koncertek is várják a közönséget. A gyerekeknek csuhézási, gyékényezési, agyagozási lehetőséget kínálnak, készíthetnek báránykát, ostort, kukoricaállatkát.
Igyártó Gabriella elmondta: csütörtökön fellép a torontói Kodály Néptáncegyüttes, lemezbemutató koncertet tart Kubinyi Júlia, pénteken színpadra lép Lajkó Félix, szombaton a Muzsikás Együttes, vasárnap pedig a Kerekes Band adja az esti koncertet. A programok két színpadon és a pásztor pihenőben valósulnak meg, többek között észt, lengyel, amerikai, bolgár nép- és világzenei együttesek mutatkoznak be a közönségnek.
A rendezvény kísérőeseményeként csütörtökön nyílik meg a Várkert Bazár felkérésére létrehozott Örökség és újítás című kiállítás a Testőrpalotában. A tárlat a Népművészeti Egyesületek Szövetségének legkitűnőbb mestereinek alkotásaiból válogat. Az ügyvezető igazgató elmondta: a szövetség több mint 230 alkotója állított ki a hagyományőrzést és az újítást a középpontba helyező tárlaton, amely november 22-ig látogatható.
A Mesterségek ünnepe részletes programjáról a rendezvény honlapján és Facebook oldalán található bővebb információ

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top